Pápai Gábor rajza
A jövőbeni hasznosítás terveiről mindenesetre világosan vall a Jurisics Miklós Múzeum szeptemberben megnyílt tárlata. A botrányos kiállításra a Népszava napokban megjelent cikkei hívták fel a széles közvélemény és a sajtó figyelmét. Ennek hatására a Mazsihisz közleményében kegyeletsértőnek és gyalázatosnak nevezte a tárlatot.
A kiállítás a címében – Horthy katonái, Szálasi nyilasai – a magyar hadsereg 1920-tól 1944-ig tartó történetét ígéri, ám ha végigsétálunk a termeken, zavaros irredentizmussal, Horthy, sőt Szálasi emlékének a fényezésével szembesülhetünk. Korabeli plakát fogadja a látogatót, rajta bősz magyar és német katona, "Együtt a bolsevizmus ellen" aláírással. A gyanútlan látogató ezek után a német csatlóssá fokozott magyar hadsereg háborús veszteségeit, a háború borzalmait, értelmetlenségét illusztráló tárlatot vár. Helyette nacionalista képeslapokba, plakátokba botlik, majd a MIÉP-eseknek annyira hiányzó Ereklyés Országzászló makettje következik, magyarázó feliratként pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre – később saját maga által megtagadott korszakából való – fajelméletet tükröző mondatait olvashatja. Még itt is lehet jóhiszem? a néző, hiszen a fajelméletről is lehet kiállítást csinálni, persze akkor meg kell mutatni mindennek a következményét, ellenkező esetben nem tudományról, hanem propagandáról van szó. Bakay tárlatából mindez kimarad.
Az irredenta bevezetés után Horthy hadseregét a katonai díszszemlék és a vasárnapi korzózások kliséivel mutatja be a kőszegi tárlat. Szépen vasalt, eredeti egyenruhák, öreg Mauser puskák, kitüntetések, váll-lapok sorjáznak, sehol a második magyar hadsereg tragédiája, sehol a fehérterror, a bácskai vérengzés, a munkaszolgálatosok, vagy akár a tiszti szolgák megalázó világa. A hatalmas Horthy-képpel a kitüntetéseket átadó Csatay Lajos honvédelmi miniszter néz szembe. Aki ebből a kiállításból akarja megismerni a húszas, harmincas éveket, egy parádés hadsereg győztes területszerzéséről értesül, nem pedig a tragikus valóságról, hogy az elcsatolt területek áraként Magyarország belesodródott a második világháborúba, százezreket veszített a fronton, s kiszolgáltatott a náci gyilkoló gépezetnek hatszázezer magyar állampolgárt – Horthy katonáinak és csendőreinek buzgó segítségével.
De úgy tűnik, hogy a Horthy-rendszer hadseregének irredenta nosztalgiával átszőtt, áltudományos bemutatása nem érte el a közvélemény ingerküszöbét. A botrány az utolsó terem miatt tört ki, itt Szálasi a főszereplő. Meg kell hagyni, hogy a nyilas karszalagos bábu és a nyilaszászló mellett a Kőszeg környéki munkatáborokban szenvedett, s meggyilkolt munkaszolgálatosoknak, sőt Kiss János altábornagynak is emléket állít Bakay tárlata, de a Szálasi-képek alatti idézetek s a magyarázó szövegek egyértelműen mentegetik a nyilasvezért, akiről az idézetek szerint katonái mint egyenes, becsületes emberről, kitűnő bajtársról emlékeznek meg. Arról szó sincs, hogy a "Nemzetvezetőről" még a németek is mint őrültről és terroristáról beszéltek, s csak akkor engedték hatalomra, amikor már Horthy is a szakítás mellett tört lándzsát a szerencsétlen kimenetelű, 1944. októberi kiugrási kísérletével. A kiállítás egyik felirata szerint "A Hungarista Mozgalom nem azonos az olasz fasizmussal, de a német nemzetiszocializmussal sem. Sem a totális államot, sem a faji magasabbrendűséget a magyar nyilasok nem hirdették. Ellenben a bolsevizmusnak és a nemzetközi nagytőkének ádáz ellenségei voltak." A kőszegi kiállítás kiszolgálja egy rétegnek a nyilasmozgalommal és az irredentizmussal sunyin összekacsintó világszemléletét. Nem nyilasbarát, csak – ahogyan ők fogalmaznak – objektív, nem ítélkezik. Csakhogy ebben az esetben ítélkezni kell, hisz vétkesek közt cinkos, aki néma.
2003. 04. 11. (VII/15)
