hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Induljon kipihenten nyaralni!

2018. 08. 02.
Hajnali járattal indul a Ferihegyről? Fejtörést okoz a korai reptéri kiutazás BKV- járatok hiányában, vagy csak az autóját szeretné biztonságban tudni, míg elutazik? Unja már, hogy az ország másik pontjából éjjel kel útra, hogy időben elérje repülőgépét, és kimerülten kezdi a családi nyaralást? Netán több száz fős konferenciát szervez, de nem tud parkolóhelyet biztosítani a meghívottak számára? Segítünk!

A vecsési négycsillagos Airport Hotel Budapest csupán pár perc autó­útra található a Liszt Ferenc Repülőtértől, így teljes körű szolgáltatást tud nyújtani mindazoknak, akik légi utazásra készülnek. Legyen szó üzleti útról vagy családi nyaralásról, az igé­nyeknek megfelelő rugalmassággal várja vendégeit. A 110 szobára bővített hotelben 102 darab egyágyas vagy franciaágyas deluxe szobával várják az érkezőket, de igénybe lehet venni konyhával felszerelt apartmant is családos utazóknak, valamint két akadálymentesített szobát.

A szobák légkondicionáltak, vezeték nélküli internet, minibár, televízió, mozicsatorna, széf és hajszárító áll a vendégek rendelkezésére a jól felszerelt fürdőszoba mellett. A szobaár tartalmazza a reptéri transzfert, a büféreggelit, a jacuzzi, szauna, uszoda, állószolárium és a konditerem korlátlan használatát, az idegenforgalmi adót és az áfát. A későn érkezők se csüggedjenek: a szálloda étterme budapesti viszonylatban is egyedülálló módon 24 órában várja az étkezni vágyókat a teljes étlap tartalmával. A hajnali járatokra való tekintettel pedig reggelizni már négy órától lehet.

Kedvezményes feltételeket biztosítanak az autóval érkező vendégeknek is: 24 órás őrzéssel, zárt sorompóval biztosítják, hogy távollétében nyugodt szívvel hagyja hátra gépkocsiját a kiépített betonparkolóban. Fedett parkolásra is van lehetőség, sőt igény szerint kocsiját ki is takaríttatják és lemosatják, mire visszaérkezik. A hotel közvetlen közelében egyébként az autómosó mellett automata benzinkút és fogászati szolgáltatások is biztosítottak a vendégek számára. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!