hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lila „fürdő” a Balatonon
Levendulaszüret Kőröshegyen

2018. 07. 10.
Akármekkora közhely is, a Balatonnál tényleg nem csak fürdeni lehet. Nem kell ma már a békés hangulatú Provence-ig utazni ahhoz, hogy végtelen levendulamezők látványában gyönyörködjünk! Utánajártunk, miért is olyan népszerűek a levendulaszüretek.

Nem tudni, hogy a növény színe, illata vagy nyugtató hatása miatt van-e, de az biztos, hogy az egyik legnépszerűbb júniusi program a levendulaszüret. Ráadásul évről évre bővül a levendulázó helyek sora hazánkban. Biztos nem véletlenül lett idén az év gyógynövénye is a levendula!

Végre a déli parton is van levendulás, nem is akármilyen, és mindössze két kilométerre a tótól! Az M7-es autópályáról a völgyhídnál kanyarodunk le Balatonföldvár felé, majd Kőröshegynek vesszük az irányt. A faluban már ki van táblázva, hogy merre haladjunk: a Dózsa György úton a Flekken csárda után fordulunk el jobbra, végül a poros földút (Persevölgyi dűlő) végén találjuk a birtokot.

Tavasztól őszig van itt „virágos” program – mesélik a bejáratnál –, idén a nárcisz- majd tulipánszürettel indult a szezon. Óriási volt tavasszal is az érdeklődés, egyre nő a visszatérő vendégek száma, persze a fő attrakció most a levendulaszüret, egész június végéig minden nap 9 és 18 óra között. A „Szedd magad akció” során úgynevezett arató táskákba vagy ízléses fonott kosarakba gyűjthetjük a levendulát, amelyek mérettől függően 1000–4500 forintba kerülnek, és ha ilyet vásárolunk, akkor nem kell belépőjegyet váltani. Aki nem szeretne szüretelni, csak nézelődni, az látogatói jegy megváltása után jöhet be. A belépés 8 éves korig ingyenes, 8-12 éves kor között 500 Ft/fő, 13 éves kortól pedig 1000 Ft/fő. Metszőollót és eligazítást is kérhetünk, hogyan kell óvatosan és szakszerűen gyűjteni a növényt. Tépni és szakítani ugyanis tilos – ez a bokrok sérüléséhez vezethet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!