hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Horvátország télen is menő
Van-e élet januárban?

2018. 02. 01.
Ha azt gondolnánk, hogy decem­ber utolsó hetében vége a ka­­- rácsonyi vásárnak és az ad­ven­ti hangulatnak, tévedünk. Legalábbis a délnyugati szom­szédoknál, ahol a pra­voszláv karácsony január 7-ig tart, így az év első hetében átruccan­hatunk akár egy kis „utókará­- cso­nyo­zásra” is. Mi meg sem álltunk (a határ kivételével) Varasdig, de igazából Zágráb volt a fő úti cél.

 

Varasdot a Dráva partján találjuk, közvetlenül az autópálya mellett. Az elegáns barokk város téli hangulatához az előző napi hóesés rátesz még egy lapáttal. Érdemes itt időzni, nem is értjük, hogy eddig miért suhantunk el megállás nélkül mellette. Nincs tömeg, viszont meglepő a helyiek aktív társasági élete: már délelőtt tele vannak a kávézók, a terek vidáman beszélgető emberekkel, élénk gyerekekkel. Jellegzetes horvát népzenéből sincs hiány, egy sarkon például tangóharmonikás szolgáltatja a fülbemászó zenét, a főtér színpadán pedig kórusok váltogatják egymást.

Az ízlésesen feldíszített óváros látnivalói és palotái mellett a kalandos múltú várat is megtekintjük, itt látható a városi múzeum is. A teljes egészében látogatható és impozánsan felújított vár egyébként a törökök ellen rendkívül fontos erődítménynek számított, akkoriban Varasd volt az ország fővárosa. A vár körüli dombokon festői a kép: kicsik és nagyok vidáman szánkóznak, hógolyóznak, de gombamód szaporodnak a kreatív hóemberek is. A város mellett közvetlenül található Horvátország legrégebbi forró vizű gyógyfürdőkomplexuma – mint hírlik – kiváló szolgáltatásokkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!