A rról már beszéltem, hogy miért és mennyire volt megtisztelő ez a felkérés, de maga a koncert is rendkívül felemelő élmény volt. Volt az egésznek egy speciális ünnepélyessége, emellett egy meghittsége is. Mivel nem hagyományos értelemben vett rockkoncert volt, sem pedig egy kávéház- vagy klubméretű est, ezért sajátos módon kellett megtalálni az utat a közönséghez, de úgy érzem, Isten segítségével sikerült – mondta az eseményről a Heteknek Pajor Tamás, aki egy új felállású zenekarral lépett fel a Zsidó Kulturális Fesztiválon.
„Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a szakmából és a laikusoktól is. Néha a színpadon ezt nem teljesen érzékeltem, egyfajta megilletődöttség is jelen volt a nézőtéren, de aztán a felzúgó tapsból és rendkívül pozitív fogadtatásból egyértelművé vált számomra, hogy nagyon hat az emberekre” – tette hozzá Pajor Tamás.
A koncert egyediségét többek között az adta, hogy a zenekar vonósnégyessel és akusztikus hangszerekkel adta elő a dalokat, ami azok számára is újszerűen hatott, akik már ismerték az elhangzott műveket. Pajor Tamás a Heteknek azt mondta: számára külön öröm, hogy rengeteg olyan ember volt jelen, aki most látta először élőben színpadon.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »