hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Shopping online
Órákat spórol a magyar vásárló

2012. 11. 29.
Egyre többet vásárolunk a weben keresztül – derül ki a legfrissebb statisztikai eredményekből. Ma Magyarországon közel egy millióan veszik igénybe az internet eme hasznos szolgáltatását. Nem is csoda, hiszen a mai kor vágtázó életvitele nemigen engedi sem a munkahely és a háztartás között ingázó családanyáknak, sem pedig a szorgalmasan magoló egyetemistának az órákat is felemésztő sorban állást a helyi plázában – ráadásul gyakran az árak is kedvezőbbek online.

Négy év alatt ugrásszerűen növekedett a magyar lakosság érdeklődése a netes shoppingolás iránt: 2003-ban a heti rendszerességgel internetezők mindössze 33 százaléka mondhatta el magáról, hogy vásárolt már online, 2007-re ez a szám azonban 58 százalékra emelkedett – és azóta folyamatosan emelkedik.

A webes rendelés folyamata egyáltalán nem bonyolult: az érdeklődő regisztrál az adott honlapon, kiválasztja a terméket, ráklikkel a „kosárba” ikonra, majd fizet. A fizetés módja lehet online banki utalás, utánvétes vagy helyben fizetés is.

Néhány év alatt a kínálat is sokat fejlődött: a könyvektől, az elektronikai cikkeken és a ruházaton át egészen a szélespofájú vésőig szinte minden elérhető a világhálón keresztül. A karórák online népszerűsége is kimutathatóan megsokszorozódott az elmúlt években. Azonban ezzel párhuzamosan sajnálatos módon többeket ért már kellemetlen meglepetés, ami miatt még körültekintőbben választják meg a beszerzési forrást – ahol a minőség és a jó ár találkozik egymással. Ezen megfontolt és jó ízlésű érdeklődők számára kitűnő ajánlattal kedveskedik az elkövetkezendő hetekben a Karóra Centrum, ahol több mint 4500 karóra és falióra található - 18 a nagy világmárkák közül, olyanok, mint a Gant, Seiko, Casio, Ice Watch, vagy a Converse. A teljes kínálatból közel 800 karóra van az üzletben, ami épp nincs, az még aznap beszerezhető. Ám azoknak sem kell aggódniuk, akik interneten keresztül rendelnek, a Karóra Centrum ugyanis egy különleges szolgáltatás keretében mindössze 1 munkanap alatt az ország bármely területére házhoz szállítják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!