hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Lányok nevelése

 

Az anyák nélkülözhetetlenek, az apák pótolhatatlanok. Röviden így foglalható össze dr. James Dobson nemrégiben megjelent Lányok nevelése című nagy sikerű könyve. Ez az a könyv, amit minden lányos apukának és anyukának érdemes elolvasnia, hiszen ők azok, akiknek a szárnyai alól kerül ki a nők következő nemzedéke.

A könyv szerzőjét felmérések, mély­interjúk, és sok éves pszichológusként szerzett tapasztalatai segítették abban, hogy a női lelket mind jobban megismerje. Elsőként a Fiúk nevelése című könyv jelent meg, mely nagy sikert aratott, több mint 2 millió példányban kelt el. Számtalan anyuka kezdte ezután „üldözni” az írót azzal, hogy a lányok neveléséről is írjon. A könyv használható iránymutatást ad az olvasónak arra, hogyan érdemes nevelni lánygyermekeinket a mai zord világban.

Dobson szerint a mai szülők többsége túlhajszolt és  túl fáradt ahhoz, hogy igazán törődjön a gyereke fejlődésével és erkölcsi nevelésével, pedig ezzel visszafordíthatatlan károkat okoznak gyermekeik életében.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!