Ugyanezt a témát, Mózes életét akarja feldolgozni a Gladiátor és a most bemutatott Prometheus rendezője, Ridley Scott is. Igaz, más felfogásban mint Spielberg: „Nem a nagy sztori érdekel, amit mindenki ismer, hanem olyan dolgok, mint a fáraóval való kapcsolata” – nyilatkozta Scott az Esquire magazinnak. A rendező elismeri, hogy az iskolában nem nagyon figyelt oda, amikor Mózes történetéről volt szó, de mint mondja: „El kell ismerni, hogy az életének néhány részlete különleges.” Kérdés, hogy mindkét film elkészül-e, mert például tíz évvel ezelőtt
a Nagy Sándorról egyszerre tervezett három produkció közül csak egy került filmvászonra.
A Gladiátor egykori főszereplője, a Maximust megszemélyesítő Russell Crowe is bibliai vizekre készül evezni – szó szerint. Crowe Noét játssza Darren Aronofsky új filmjében, amelyet júliusban kezdenek el forgatni. A mozi a bárkaépítéssel kezdődik, és az apokaliptikus özönvíz után ér véget. Aronofsky Noét nem elsősorban vallási szereplőként, hanem mint a világ első nagy környezetvédőjét szeretné bemutatni. Noéról utoljára 1928-ban készítettek mozifilmet. (The Guardian)
Dél-Korea: árnyalják az evolúciótŰaŰtankönyvekben
A dél-koreai gimnazisták tankönyveibl a jövben kimaradnak a kizárólagosan a darwinizmusra hivatkozó példák. A szöuli oktatási és tudományügyi minisztérium egy kutatói szervezet, a Társaság a Tankönyvek Felülvizsgálatáért (STR) elnevezésŐ csoport beadványa nyomán döntött így. A szervezet arra hivatkozva kérte az iskolai szövegek módosítását, hogy a darwinizmus alapjául szolgáló evolúció „nem bizonyított elmélet”. Lee Gwang-won, az STR elnöke a döntés után elmondta, hogy akadémiai tudósokból álló csoportként a céljuk „a tankönyvekben annak rögzítése, hogy az evolúció csupán egy a lehetséges magyarázatok közül, mert ez alapveten befolyásolja a diákok világnézetét”. (LA Times)