hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Előny a nagycsaládosoknál

2012. 06. 07.
Lassacskán „kicsöngetnek" a bölcsiből, az oviból és az iskolából is: itt a nyár. Egyre gyakrabban téma otthon, hogy mikor, hová és mennyiből indulhat el a család. Ismerős: a takaró hossza és a nyújtózkodás közötti összefüggés kínos kérdései ezek. Különösen erőteljes fejszámolásba kezdenek azok a családok, ahol nagyobb a létszám. Az ő dilemmáikra kínál megoldást a soproni Hotel Fagus**** Konferencia és Wellness Hotel tulajdonosa. Szekeres László, aki maga is öt gyermek boldog édesapja, hosszú évek óta nagy hangsúlyt helyez a nagycsalá­do­sok megsegítésére. Idén újra egy különleges ajánlattal kívánja könnyebbé tenni a jól megérdemelt pihenést a három vagy több gyermeket nevelő szülők számára.

Soproni lokálpatriótaként meggyőződéssel vallja, hogy Sopron olyan hely, ahol minden korosztály, minden időjárási körülmények között megtalálja a számára legtöbbet nyújtó élményeket. Hiszen már kora reggel elmehetünk kenus madárlesre a Fertő tóra, ahol akár díjnyertes természetfotókat is készíthetünk. Mindezt követheti egy kellemes hajótúra, amelynek során megismerkedhetünk a kedves tóparti kisvárosokkal, ahol nagy szeretettel és helyi különlegességekkel várják a vendégeket. A kerékpártúrákat kedvelők bátran nekivághatnak a Fertő tó körüli kerékpárútnak, amelynek a teljesítését megkönnyíthetik a kompok is, ha valaki esetleg nagyon elfáradt volna a szőlőskertek árnyékában. Különleges élményeket tartogatnak a hegyeket kedvelőknek a Lövérek kirándulóútjai és a közeli Hohewand a különböző nehézségű pályáival, sziklafalaival és lépcsőivel. A kulturális programokat kedvelőket Fertőd, Eisenstadt és természetesen Bécs várja kiemelkedő lehetőségekkel, semmihez sem hasonlítható hangulatukkal.

Sopron nem csupán önmagában fantasztikus élménycentrum, hanem további úti célok kiindulópontja is. Mindezekhez pedig hozzájön még a Hotel Fagus**** különleges kényeztetése, a magas színvonalú gasztronómia, a gyermekbarát szolgáltatások, amelyek már önmagukban is feledhetetlenné teszik az itt eltöltött időt. S hogy mindezek az élmények ne tűnjenek elérhetetlennek, és ne maradjanak meg távoli vágynak, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy a 2012. június 24-e és 27-e között érkező nagycsaládosok esetében a költségek jelentős részét a szálloda magára vállalja. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években is nagy volt az érdeklődés ezekre a konstrukciókra, a szálloda csak érkezési sorrendben és 30 ezer forint előleg befizetése mellett tudja biztosítani a lehetőséget. Természetesen a szervezők túljelentkezés esetén sem utasítják el a jelentkezőket, hanem a nyár egy másik időpontjában újabb lehetőséget fognak felkínálni számukra.

A csomagok 3 éjszaka szállást, félpanziós ellátást, a wellness centrum térítésmentes használatát, légkondicionált, kétágyas, pótágyazható delux szobákat foglalnak magukban. Mindezt kevesebb, mint féláron, hogy könnyebb legyen a pihenés! (Olvassa el az oldalon látható hirdetést!)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!