hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Goodbye standby!
Okosan az árammal!

2012. 03. 14.
Némi körültekintéssel a villany­számlánkon jó pár ezer forintot tudunk spórolni, odafigyelésünkkel pedig még a környeze­tünket is megóvhatjuk. A kiadások lefaragása nem csak a nehéz gazdasági körülmények között élők számára elengedhetetlen, tekintve, hogy az áram pazarlása a környezetünket károsítja. Pedig elegendő lenne néhány rossz szokáson változtatni ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Az árammegtakarítási alternatívákat vizsgálva szinte mindig felmerül a készenléti fogyasztás (standby) során elhasznált energia kérdése. A különböző szórakoztató elektronikai berendezések (tévé, hifi stb.) és számítástechnikai eszközök (monitor, nyomtató, szkenner stb.), amelyek a kényelmünk érdekében állandóan készenlétben várják, hogy mikor kapcsoljuk be őket, vagy az egyéb, konnektorba bedugva hagyott tárgyak (pl. töltők) folyamatosan áramot fogyasztanak, akkor is, ha nincs rájuk csatlakoztatva feltöltendő akkumulátor. Így érdemes nemcsak távirányítóval kikapcsolni a berendezéseket, hanem teljesen áramtalanítani, szükség esetén pedig kihúzni a hálózatból.

Néhány régebbi készülék standby fogyasztása közel olyan áramfelhasználással bír, mint normál működés közben. A tévét, számítógépet a kiegészítőkkel együtt legjobb kapcsolóval ellátott csatlakozóval felszerelni, így egy gombnyomással lehetőségünk van ezeket áramtalanítani. A készenléti állapotot könnyen tesztelhetjük: ha a csatlakozó vagy az átalakító melegedik, biztosak lehetünk benne, hogy áramfogyasztás történik. A legbiztosabb módszer a standby és a tényleges fogyasztás felderítésére egy áramfogyasztás-mérő használata, amely pár ezer forintért beszerezhető. Ezt egyszerűen a hálózati konnektor és a készülék közé kell csatlakoztatni, hogy letesztelje a fogyasztó teljesítményét, majd ha megadjuk az áramdíjakat, műszerünk kiszámítja napra, hónapra és akár egy évre előre, hogy milyen költséggel jár a vizsgált eszköz üzemeltetése.

Célszerű a régebbi, nagyfogyasztású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, mosó-szárítógépeket lecserélni új, energiatakarékos kivitelűre, ezzel évente akár több tízezer forintot is megspórolhatunk, s az új készülékek ára is viszonylag hamar megtérül. A fogyasztás csökkentésének érdekében a hűtő­ket legjobb hűvös helyen, tűzhelytől, fűtő­berendezéstől távol elhelyezni, szellőzőnyílásait pedig szabadon hagyni. Fontos rendszeresen olvasztani a fagyasztót, mert a bejegesedett hűtőszekrény a szükségesnél több energiát fogyaszt. A legtöbb hűtőnek szüksége van egy minimális külső hőmérsékletre ahhoz, hogy megfelelően működjön. Ez nagyjából 10 fok körül van, így ennél hidegebb helyre nem célszerű rakni a készüléket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!