„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”– írja Dante az Isteni színjáték kezdetén. „E világ vadonában bolyongva, egyszer egy nyomorúságos odúba érkeztem” – kezdi hasonlóképp művét az angol protestáns szerző (A reformáció üldözöttjei. Hetek, 2011. június 17.), de hősének útja az olasz költő írásával ellentétben végig bibliai igazságokkal van kirakva.
Úton lenni: ez a nagy művekben sokszor az egész emberi sorsot jelképezi, Odüsszeusztól a Nyomorultakon és Az ember tragédiáján át egészen az Éli könyvéig – hogy egészen eltérő példákat hozzunk a sorsváltoztató nagy utazásokra. Az „út” a Bibliában is gyakori kép, az első keresztényeket „ezen út követői”-nek nevezték. Az allegóriát (megszemélyesítés) is használja az Írás szellemi folyamatok és szereplők képekben való láttatására, a hitbeli igazságok kifejtésére pedig az állatmesékbe csomagolt forma (Heltai Gáspár fabulái) sem számít rendkívülinek.
Értelemszerű, hogy egy vizuális ingerektől túlburjánzó világban most éppen a film eszköztára képes egy ilyen fontos üzenetet felfrissíteni. Csökken ettől az eredeti „töltet” ereje? Nagy regényekből készült filmeknél többnyire ezt látjuk, most azonban – tekintve, hogy az eredeti művet a 17. század végén írták – a mai környezet és kultúra beépítése a látványba és a párbeszédekbe inkább közel hozza A zarándok útjának értelmét hozzánk, bár így is szoknunk kell az erdőben kóborló, jóféle városi cipős, öltönyös polgárok látványát.
Bunyan főhőse, a „Keresztény”, itt átlagos középosztálybeli családapa, a könyvbeli Romlás városa pedig egy olyan amerikai kertváros, mint a Reszkessetek, betörőkben. A férfit időnkénti látomás, égből alájövő tűz képe kínozza, mely pusztítva söpör végig a jóléti környezeten. Egy (meg nem nevezett) könyv van a kezében, ebből szeretné megtudni, van-e menekülés a közelgő pusztulás elől. Kereszténynek nem segít a betű, sőt családja is elhidegül tőle, az állandó nyomás kiül az arcára, átitatja szavait. Terhei látványos képeként hatalmas (digitálisan ráillesztett) zsákokat hordoz a hátán, ezeket még éjszakai álmatlansága idején se teheti le.
Aztán feltűnik egy T. D. Jakesre hasonlító, mackós fekete úriember, Evangélista (Hugh McLean), aki a távolban megcsillanó pontra mutat, a Városra, ahol menedékre talál az eljövendő harag elől. Keresztény futni kezd, nem néz vissza, miközben gúnyos városiak szólnak be neki, sőt ketten még utána is futnak, hogy még az Út kezdetén visszafordítsák. Csökönyös úr minden észérvet bedob: kényelmes otthon, gondtalan békesség (chips és hideg sör) várja vissza, de Keresztény nem enged, sőt friss reménysége a másik polgárra, Simulékonyra is átragad, aki vele tart – de csak a legelső nehézségig, mikor is a Csüggedés mocsarában landolnak.
Hősünk egyedül megy tovább az úton, majd sátáni nyílzáporon át jut el Jóakaróhoz, innen tovább Értelmező házán át a Megváltás helyére, ahol terhei maguktól leoldódnak, a súlyos szürke zsákokat innentől nem kell tovább cipelnie. De azért újabb és újabb akadályok jönnek. Eltérítő alakok zavarják meg, majd segítők terelgetik vissza a keskeny útra. Közben mindig aktivizálnia kell a hitét, személyes kapcsolata Istennel egyre mélyül, s a vágy is, hogy eljusson az Ő teljességébe. Útján több vándorlóval összeakad. Néhányan megfutamodnak, mások viszont a könnyebb utakat választják a „keskeny út” helyett, és célt tévesztenek (egy ilyen kudarc rövid horrorba megy át a 36. perc körül). A próbák láttán óhatatlanul saját küzdelmeink és bizonyságaink jönnek elő, ez is a film célja egyértelműen. És bizony nem csak a szerző korát minősíti, hogy bár a főhőst az út előtt is Kereszténynek hívták, mégsem a vallás vagy a lelkifurdalás vezette el az újjászületéshez, emigrálnia kellett a Romlás városából és a visszahúzó erőkkel dacolva tudatosan dönteni.
Némely jelenet különösen emlékezetes. A hit hőseinek eszközeit múzeumban megtekinteni nekünk is kedvünkre volna, e bemutató után kapja Keresztény saját szellemi fegyvereit, és így tud Apollionnal, Romlás városának fejedelmével megküzdeni, aki a saját hibáival bombázza. Ugyanebben a páncélzatban (és a 23. zsoltár soraival) jut át a Halál árnyékának völgyén, míg végre társat kap Hűséges személyében. Igaz, őt hamar elveszíti, mert egy koncepciós perben, bátor bizonyságtétele miatt Hűségest máglyán égetik el. Az epizód igencsak áthallásos: István vértanú – a bírót látva pedig Pilátus – jut az eszünkbe. Talán nem véletlenül. Mindez már a Hiúság vásárában (Vanity Fair) történik, mely elnevezés Bunyan alapján lett az istentelenség szimbóluma számos irodalmi műben (Hűségesek és hűtlenek. Hetek, 2011. július 15.) – ma pedig a világ egyik vezető celeb- és életmódmagazinjának neve… S bár Keresztény itt veszíti el első igazi barátját, a városból menekülve új szövetségest kap Reményteljes személyében, akivel – további próbák után – végül eljut a Király városába. A zárókép megint a reális jelené: hősünk felébred a hitvesi ágyban, a történet álom volt, de a narrátor kérdése egyenesen minket szólít meg a képernyőről: „A helyes ösvényen mész…?”
Az alkotást 2008-ban készítette a keresztény filmeket terjesztő amerikai DRC Films. Ahogy a közismert Óriásokkal szemben esetében, most is egy helyi baptista gyülekezet – ezúttal a virginiai Lynchburg közössége – segített, a kisváros színhelyei láthatók is a történetben. A legismertebb színész, a főszereplő Dan Kruse (többek közt a New York-i helyszínelők sorozatból) finom arcjátékkal alakítja szerepét. Igényes munka a szimfonikus filmzene is, ami hatásosan igazodik a történet hangsúlyaihoz, no és a speciális látványelemek sem amatőr kezekre vallanak – bár érthetően nem céljuk a Lucas- vagy Cameron-műhelyekkel versenyre kelni.
A zarándok útja tipikusan az a film, ami megválogatja nézőit. Tűnhet bárgyú, szájbarágós mesének is, mások szerint (e sorok írója is ide tartozik) kiválóan alkalmas a keresztény életpálya mélyebb megértésére. Igaz, ehhez inkább felnőttként és a bibliai értékrend iránt legalább érdeklődve, „belülről” kell nézni. Így viszont biztosan hat, és hatása nem múlik nyom nélkül.
2011. 07. 29. (XV/30)
