Van ma Magyarországon kultúrája a vinotékáknak vagy magyarosan: borkereskedéseknek?
– A rendszerváltás óta a bor újra fénykorát éli. Kezdünk oda visszatalálni, ahonnan kizökkentett minket a két világháború. Amíg a dualizmus alatt virágkorukat élték a borászok, az emberek „borszalonokba” jártak borokat vásárolni, Nyugatra exportáltuk a borainkat, és világkiállításokon szerepeltek aranyérmeket szerezve, addig napjainkban egyre többen fedezik fel a vinotékák előnyét. Ez a polgári kultúra része. Nálunk minden kategóriában találhatók borok, a legolcsóbbtól a legdrágábbig, de ezek mind minőségiek. Akkor tud hosszú távon sikeres lenni egy ilyen vinotéka, ha nemcsak egy réteget akar kiszolgálni, hanem mindenkit.
Mitől más vagy több az Ön borkereskedése?
– Keszthely központjában található kereskedésünkben közel 1800-féle bort tudunk ajánlani, ami az ország egyik legnagyobb borválasztéka. Igyekszem hangsúlyt fektetni arra, hogy a történelmi Magyarország területén található kis pincészeteket is felkaroljam, így vannak boraink Erdélyből és a Vajdaságból is. A legjobb kiszolgálásra törekedtünk és törekszünk most is, hogy a vevő jól érezze magát nálunk, sokszor órákat is elmászkálnak, nézelődnek az üzletben.
Hogy kezdődött?
– A második világháború után hét állami pincegazdaságot építettek ki tröszti irányítás alá helyezve, akik ellátták a borászati tevékenységet és a borforgalmazást is. A szőlőfeldolgozás a magángazdák számára teljesen lehetetlenné vált. A villányi, szekszárdi, tokaji és egri pincészetek működtek ugyan, de csak a vezető réteget szolgálták ki. A központi hatalom a munkásnéppel megszoktatta a nagyüzemben termelt, rossz minőségű borokat. A családomnak voltak és vannak szőlőbirtokai a Balaton környékén, ahol sokat dolgoztam gyerekként, később italkereskedést vezettem. A rendszerváltáskor újabb pincészetek nyitásáról lehetett hallani. Így a kilencvenes évek elején én is borkereskedést nyitottam azzal a céllal, hogy a már ismert pincészetek mellett az új, kisebb pincészetek által készített finom borokat megismertessük a fogyasztókkal.
Ha valamelyik borász különlegeset alkot, az hogy jut el Önhöz?
– Elkezdtem járni az országot és feltérképezni a lehetőségeket. Azóta is minden héten folyamatosan felkeresem a borvidékeket, pincészeteket, és folyamatosan kóstolom az új borokat, de van, amikor engem keresnek fel borászok. Az én feladatom csak annyi: bort kóstolni, bort venni, bort továbbadni. Azt szeretem, mikor kikerekedik a szemem a finom ízvilágától. Nagyon sok lelkiismeretes kis borász dolgozik az országban, de nincs lehetőségük piachoz jutni, mert a multik csak a legnagyobbakkal állnak szóba. Nekünk borkereskedőknek kell megtartani az egyensúlyt a nagyok és a kicsik között.
Vannak úgynevezett csúcsborok. Ezek mitől különlegesek?
– Tucatnyi szőlőfajta létezik a világon, és mindegyiknek megvannak a rá jellemző karakterei: íz, illat, zamat. Általában az éghajlat, a talaj és a birtok elhelyezkedése dönti el a szőlő és a bor karakterét. Az olcsóbb borok is ettől függnek, például a talaj kapcsán nem képesek erős koncentrátumú, sűrű bort adni, de ettől még lehet jó és finom. A minőség fokozását azzal is el lehet érni, ha a szüretelendő szőlőnél már a termést korlátozzák, vagyis levágják a felesleges fürtöket. Ha bő a termés, akkor hígabb koncentrátumú állagot kapunk, a legjobb pedig a sűrű összetétel.
Az ember azt hinné, már minden bor létezik. Tudnak még újat „mondani”?
– Igen, de nem a szó szoros értelmében. Az éghajlat évről évre változik, ami befolyásolja az éves termést. Ráadásul a globális felmelegedésnek köszönhetően már nálunk is megmaradnak olyan szőlőfajták, amelyek csak a mediterráneumban termettek meg eddig. Sok pincészet kísérletezik az új fajták honosításával. A világ is megnyílt előttünk, mert elutazhatunk a világ vezető bortermelő vidékeire – Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika. A kísérletezésen és a vállalkozókedven múlik minden.
Mire gondol?
– Nem is inkább a termelés vagy a környezet az, amiben változtatni kellene. Sokkal inkább az állam hozzáállása szorul reformokra. Az olyan törvény, mint a jelenleg is hatályos jövedéki és termékdíj-szabályozás megnehezíti a borászok mindennapjait. Annyi adminisztratív elvárásra kell figyelni, hogy az már sokszor követhetetlen. Külföldön egyáltalán nem így van, az állam sokkal inkább felkarolja ezt az ágazatot, és támogatja. Észre kellene venni, hogy az elmúlt tíz év legdinamikusabban fejlődő húzóágazatáról van szó.
Azzal, hogy beléptünk az EU-ba, mi változott?
– EU-tagországként Brüsszel támogatja a magyarországi szőlőültetvények kivágását. Miután egy szőlősgazda végleg befejezi a termelést, az EU fizet azért, hogy kivágassa a telkéről a szőlőtőkéket. Azonban ennek van egy szépséghibája. Az, hogy utána ezeken a földeken hosszú évekig nem lehet majd szőlőt termeszteni. Mivel a piacon versenyben vagyunk a világ bormárkáival, ezzel megnehezítik a hazai bortermelés eredményességét. Sajnos a magyar emberekből kiölték az utóbbi húsz évben a hazai termékekhez való ragaszkodást, ezt a multikultúra tömeges megjelenése érte el.
Általában jellemző a bor világában a családi összetartás. Ez Önöknél is így van?
– Ha végignézek a világban, akkor tényleg látni, hogy apáról fiúra szállnak a pincészetek. Tudja, ez egy olyan szakma, hogy ha egyszer belekóstolunk, nem akarjuk abbahagyni. A céget a feleségemmel alapítottam, és remélem, a fiaim veszik majd át tőlem. Kisgyerekként sokat voltak a szőlőföldjeinken segédkezni. Az idősebbik fiam két éve Svájcban dolgozik egy vinotékával egybekötött borétteremben, ahol ő ajánlja a borokat a vendégeknek. Rendszeresen konzultálunk, és hozza haza az újdonságokat, ötleteket. A kisebbik fiam most fejezi be a gimnáziumot, de már úgy telnek a napjai, hogy iskola után jön nekem segíteni. A családi összetartásban nagy potenciál van, remélem, mi is követjük majd ezt a szép hagyományt.
2011. 06. 24. (XV/25)
