Itt tartunk húsz évvel a rendszerváltás után? A magyaroknak háromnegyede csupán a saját nyelvén képes megszólalni, és ezzel az EU tagállamai között az utolsó helyen kullogunk. Magyarázat akad bőven: nyelvileg el vagyunk szigetelve, az utazási lehetőségek korlátozása évtizedekig gátolta a szélesebb rétegek nyelvtanulási és -gyakorlási lehetőségeit, talán a nyelvoktatás minősége sem megfelelő színvonalú. Az okokat és kifogásokat hosszan lehetne elemezni, s ebben világbajnokok is lehetnénk. Sokak szerint azonban az igazi ok a hozzáállásunk. Több, általunk megkérdezett külföldi szerint a magyarok igen tehetségesek, és más nemzetekhez képest sokkal motiváltabbak, viszont a sikertelenségük oka a kishitűségükben és negativizmusukban kereshető. Ez az élet több területére kihat.
A külföldi anyanyelvi tanárok legnagyobb megdöbbenésére a magyar nyelvtanulók egy része már a tanfolyam elején kijelenti: „Nekem ez úgyse fog sikerülni! Kizárt, hogy valaha is leteszem a nyelvvizsgát!”
Chris Nagy-Britanniából érkezett. Értetlenkedve hallgatta, mikor diákja kellő mélabúval ezt mondta: „Nem merek megszólalni, nehogy helytelenül mondjam.” „De hát nem ezért tanulunk?” – gondolta magában a tanár. Megszámolta, hogy egy másik tanítványa egy óra alatt tizenhatszor jelentette ki: „Jaj, de hülye vagyok!” Ettől már tátva maradt a szája, pedig csak egy kis ízelítőt kapott abból, amit mi már annyira megszoktunk – nem csak a nyelvtanulás terén. Szerencsénkre Chris még ettől se futamodott meg, hanem a nyugati fiatalok kalandvágyával tekintett a kihívásra. Óráin bevezette azt a szabályt, hogy a diákjai semmi negatívat nem mondhatnak se magukra, se pedig tanulótársaikra.
Melissa McCulloch az amerikaiak tipikus lelkesedésével állt hozzá a tanításhoz. Bár a legtöbb diákot motiváltnak találja, észrevette, hogy az órán azok a feladatok a legnépszerűbbek, amikor csak passzívan kell ülni, nagyobb erőfeszítés nélkül. A diákok szívesebben foglalkoznak nyelvtani feladatok elemzésével, mint aktív kommunikációval. „Mi értelme azonban annak, ha egy nyelvtani szabályt tökéletesen el tudunk mondani, egy újságcikkről viszont nem tudjuk kifejteni a véleményünket?!” – teszi fel a kérdést Melissa.
A nyelvtudásunkat mindenki a beszédünk és kommunikációnk alapján ítéli meg, ezért érdemes erre tenni a hangsúlyt a nyelvtanulás minden szintjén. Melissa szerint a diákok mintha élveznék azt, hogy a másik beszédében hibákat fedeznek fel, ezzel mintegy leblokkolva a szabad kommunikációt.
A nyelvtanárok egyetértenek abban, hogy ugrásszerű fejlődést eredményezne az is, ha nem szinkronizálnánk a külföldi filmeket. Melissa csodálkozik azon, hogy az általa tanított diákok nem ragadják meg annak a lehetőségét, hogy a filmeket eredetiben is láthatják. Kényelemből vagy lustaságból a szinkronizált változatot részesítik előnyben. Példák sokasága bizonyítja az eredetiben megtekintett filmek nyelvtudásra gyakorolt pozitív hatását. Melissa egyik albán ismerőse például nyelvtudás nélkül érkezett az Egyesült Államokba. Mivel nem talált munkát, egész nap otthon ült, és spanyol filmsorozatokat nézett. Ma már folyékonyan beszél spanyolul. Kérdésünkre, hogy miért nem használják ki ezt a lehetőséget, az általunk megkérdezett nyelvtanulók szinte egyöntetűen azt válaszolták: „Hát úgysem érteném!” Ugyanezt a választ kaptuk azon kérdésünkre is, hogy miért nem olvasnak könyveket eredetiben. Az talán eszükbe se jut, hogy pont ez segítene nekik abban, hogy rövid időn belül mindent megértsenek.
Melissa szerint a tanárok fő feladata a motiválás, az önbizalom építése és az érdeklődés fenntartása. Szerinte egy életre el lehet venni egy diák kedvét a nyelvtanulástól, ha a tökéletességre törekedvén elveszünk a részletekben, és minden apróságot kijavítunk.
A német Anja az óráin csak eredeti szövegekből tanít. Leggyorsabban így ér el eredményt, és ezzel nemcsak élvezetesebbé teszi a nyelvtanulást, hanem a kultúrával is megismerteti a tanulókat. Ezek után a diák nem kap sokkot, ha kimegy külföldre.
Kiss Gabriella angolnyelv tanár úgy véli, hogy a diákoknak türelmesnek kell lenniük magukhoz, hiszen a nyelvtanulás nem olyan, mint bármely más ismeretanyag elsajátítása. Szerinte érdemes már a tanulás kezdetén időt szánni a nyelvtanulás folyamatának és a saját tanulási stílusunknak a megismerésére, és ennek megfelelően kialakítani a módszereket. „A nyelvtanulást ne csak kötelességként éljük meg – mondja –, minden nyelv egy új világot nyit meg előttünk. Jobb használni egy nyelvet akár rosszul is, mint egyáltalán nem használni azt. Az életben nem jár érte pontlevonás.”
Megkérdeztük a bevezetőben említett újságárust, hogy miért nem fejleszti a nyelvtudását, hiszen munkája révén gyakran nyílik lehetősége külföldiekkel beszélgetni. „Á, úgyse menne az nekem! Könnyebb annak, aki…” Ekkor már felgyorsítottuk a lépteinket a kijárat felé, hogy a többi kifogását ne kelljen végighallgatnunk. Rájöttünk, hogy valóban igaza van. Neki úgyse menne.
2009. 12. 22. (XIII/52)
