hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kempingágy a lakosztályban avagy budapesti hotelmustra

2009. 11. 01.
A vendéglátásunkra büszkék vagyunk. Ez valahogy a magyar néplélek része, másrészt igen jelentősen járul hozzá a GDP-nkhez. Mind a jó hírünk, mind jól megfontolt anyagi érdekünk miatt tehát kiválóan kellene teljesítenünk. Annak jártunk utána, hogyan is vélekednek a külföldi turisták vendég­szeretetünkről, szállodáinkról.

Kezdjük a jó hírrel: a TripAdvisor internetes utazási portálnak az utazók tapasztalatai alapján összeállított toplistáin három hotelünk is helyezést ért el. A legelőkelőbbet a Corinthia Grand Hotel Royal, amelyik az európai luxushotelek kategóriájában a 9. lett, a földkerekség luxushoteljei között pedig ez a 17. helyet jelenti, míg a Four Seasons Gresham Palace ugyanebben a rangsorban a 75. helyezéssel büszkélkedhet.
És a Roosevelt téri építészeti csoda csupán azért nem jutott előrébb, mert egy brit hölgy állítólag ételmérgezést kapott a szálloda éttermének ham­burgerétől, és többen is szóvá tették, hogy kicsik a szobák, és „túl könnyű a reggeli”. Úgy látszik, a magyar konyhához értünk a legjobban. Persze, nem biztos, hogy a szálloda hibája, ha egy Los Angeles-i vendég négy napig a szomszéd étteremben reggelizik, mert nem hívták fel a figyelmét, hogy a reggeli benne van a szobaárban – mint ahogy az öreg kontinensen majd mindenhol.
Mindenkinek a kedvére tenni még a budapesti hotelek sorában első helyen tündöklő Corinthiá­nak sem sikerült. A körúti szálloda sparészlege több száz szuperlatívuszt érdemelt ki a látogatóktól, többen viszont szóvá tették (kivétel nélkül angolok vagy írek), hogy túl vannak fűtve a szobák. Egy dán vendég szerint kicsi az ágy, egy amerikai hölgy szerint túlzás egy üveg ásványvízért 10 eurót elkérni a minibárban. Egy ír turista a „gyanakvó hangulatot” sérelmezte, mert nem látott még olyat, hogy zálogba kelljen tenni a szobakulcsot a gőzfürdőben, hogy kapjon egy törölközőt. Az általában nagyon kritikus írek szerint „Budapest nem barátságos. őszintén, mintha nem örülnének a turistáknak”. Egy amerikai szállóvendég elmondása szerint pedig dörömböltek az ajtaján reggel, hogy azonnal mondja meg, mi fogyott a minibárból. Volt, aki afölött nem tudott napirendre térni, hogy a háromágyas lakosztályban egy kempingágy képezi a harmadik fekvőhelyet.
Egy felháborodott újvilágbeli hölgy azért csapott patáliát az ötcsillagos létesítményben, mert bár kifejezetten férfi masszőrt rendelt, mivel az erős masszázst kedveli, egy hölgy nyújtotta a szolgáltatást, és bár előre biztosították, hogy rendkívüli izomzattal rendelkezik, ő mégsem találta elég intenzívnek a gyúrást, és ha már 100 dollárt fizetett érte, joggal hisztizett addig, amíg 25 százalékos árengedményt ki nem csikart.
Budapest legjobb szállodái közül a második helyen egy Zichy-kastélyból átalakított, nyolcadik kerületi dizájnszálloda végzett, a harmadik legjobbnak egy Opera mögötti hotel bizonyult (erős­sége a kiváló reggeli), míg a negyedik egy csa­lá­dias négycsillagos a Normafánál, ahol az előb­biek árának harmadáért szállhatunk meg – a pazar panoráma grátisz. S bár most már feltét­lenül a Duna-korzó monstrumjait vagy valamelyik másik klasszikust várjuk, még mindig nem ők jönnek. Andrássy út környéki apartman-hotelek előzik le a régi Atrium Hotel utódját, majd a díszkivilágításáért különdíjat érdemlő, a New York kávéházról legismertebb vendéglátóipari egység következik. Az Intercontinental éppen kicsúszott az első tízből, valahol itt helyezkedik el a Le Meridien is, a Kempinski csak a 13., a budavári Hilton kettővel mögötte végzett, a Marriott pedig a 23. helyen kullog kiváló elhelyezkedése ellenére.
A több mint 25 millió utazói véleményt felmutató honlap összeállította a világ legjobb olcsó kategóriájú hoteleinek százas listáját is. Itt szintén találunk egy magyar résztvevőt: az easyHotel Oktogonban a világon a 63. legjobb szolgáltatást kapjuk, ha szűkös is a pénztárcánk. Itt akár már 15 euróért is megszállhatunk, ha nem zavar a repülőgép toalettjéhez hasonló műanyag fürdő és az élénk narancssárga műanyag dekor mindenütt. Akik kipróbálták, azt mondják, kicsi, puritán, de tiszta és kényelmes az ágy. Nem tűnik ez rossz üzletnek, ha figyelembe vesszük, hogy a kevésbé központi XI. kerületben van olyan hely, ahol 50 euróért a bolhák is „inklúdid”, és a pincér káromkodik, ha nyugta helyett számlát kérnek tőle. Hosszabb tartózkodásra ke­rü­lendő a 25 euróért vonzónak tűnő budai konferencia­hotel, ahol állítólag akár tizenegy nap is eltelt a szoba kitakarítása nélkül, és a bár sem nyitott ki napokig. A szerényebb árkategóriában szóba jöhet viszont a
Hotel Villa Korda, amiről Houstontól Szent Pétervárig minden vendég csupa jót mond (különösen a stílbútorok nyerték el többek tetszését).
A nyugati turisták érzékelhetően az exkluzívabban berendezett intézményeket részesítik előnyben, amelyekben Budapest bővelkedik – csak sajnos nem „önerőből”: a vezető hotelek túlnyomó része külföldi tulajdonos vendégszeretetét sugározza. Újabb jó hír azonban, hogy a Trip­Advisor utazói által említett legszörnyűbb emlékű szállodák listáján egy magyar sem szerepel.

Wellness belföldön

Nem panaszkodhatnak az őszre a wellness-szállodák. A szeptember–október hagyományosan a vállalati konferenciák fő szezonja, ráadásul sok cég most pótolja be a válság miatt elhalasztott rendezvényeket is. Az egyéni utazók is szívesen költenek most az extra szolgáltatásokra, igaz, a nyári forgalomhoz képest kevesebben vannak. Telt ház volt a vidéki szállodákban, és majdhogynem zsúfolt volt a Balaton is. Aki tehette, elutazott otthonról a hosszú hétvégére. Népszerűek voltak a gasztronómiai fesztiválok, sokan pedig wellness­für­dők­­ben pihentek. A legtöbb hotel férőhelyei már hónapokkal ezelőtt elkeltek. A wellness- és kastélyszállókban sem lehetett helyet találni. Panaszra tehát nincs ok, de mindig van ürügy: a szállodások szerint az őszi fellendülés nem feledteti a válságot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!