hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hites adakozók öröme

2009. 02. 21.
Életmentő készülékhez jutott egy súlyosan beteg kislány Nagyecseden a Hit Gyülekezete karitatív szervezete és helyi csoportja jóvoltából. Együttérzésből és összetartásból a nagyecsedi közösség jelesre vizsgázott.

Rostás Gusztávné háromgyermekes édesanya családjával a keleti határ közelében, Nagyecseden lakik. A református kisváros nagy történelmi múlttal, ám annál hátrányosabb szociális jelennel rendelkezik, sok településhez hasonlóan nagyarányú munkanélküliséggel küzd. Rostás Gusztávné férjét asztmája miatt fiatalon leszázalékolták, jelenleg munkanélküli, bármit elvállal, családjával az egyre ritkább alkalmi munkákból él. Vagyis inkább tengődik, a pontosság kedvéért. Házukat jelzálog is terheli, a kölcsön visszafizetése akadozik, ami nem sok jóval kecsegtet a mai világban, különösen, ha az ember három gyermekéből kettő iskolás, illetve óvodáskorú, a legkisebb pedig kétéves. Rostás Gusztáv mostanában, ha teheti, minden idejét otthon tölti, aminek hátterében nem az ital és nem is a depresszió áll, hanem a harmadik kisgyermek, aki csak feküdni tud. A két és fél éves, súlyos értelmi és testi fogyatékos Johanna agykárosodással született, megsérült a központi idegrendszere, önellátásra képtelen, így a család élete maximálisan a kicsi köré szerveződik. A kisbabát öthetes korában kezdték vizsgálgatni, azóta élete nagy részét távoli kórházakban töltötte, míg otthon az apa gondoskodott a testvéreiről. Kiderült, hogy Johannának epilepsziája és izomsorvadása is van, mindezek mellett több műtétet – gégemetszést és gyomorszonda-bevezetést – is végeztek rajta. „Igazából máig nem világos, mi okozta a problémát – mondja az anyuka. – Az orvosok szerint genetikai oka lehet, mivel a családban már előfordult egy hasonló eset.” Tény, hogy a felelősségre vonható orvos a szülés óta nem került a szemük elé, ám a szülőknek egyéb gondjuk is van mostanság, mint egy peres hercehurcába belevágni. A család a kislány állapotának felvállalását a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli, bentlakásos intézeten soha nem gondolkodtak.
A látásában-hallásában is károsult Johanna állandó készenlétet igényel, táplálása és különösen a lélegeztetése egész embert kíván, ezért édesanyja végigüli az ágyánál a kórházi kezeléseket. „Nagyon sokszor van neki légzésleállása, mivel a légzőizmai is gyengék, akárcsak az egész izomzata – meséli az anyuka. Ilyenkor megfelelő mennyiségű oxigént kell neki adni. Most otthon vagyunk vele, de mivel jelezni sehogy sem tud a kislány, csak a megérzésünk szerint adjuk neki az oxigént. A gép, amelyre nagy szüksége van, használtan 250 ezer forintba kerül. Ez egy jelzőberendezés, amely folyamatosan méri a kicsi oxigénszintjét, pulzusát és légzésszámát. Elengedhetetlenül fontos, hiszen észrevehetetlenül leáll a kislány légzése.”
A család soha nem kért senkitől, de most tartalékaik végére értek. Megkeresésükre a Hit Gyülekezete karitatív szervezete, a Hites Adakozók Hálózata (HAH) a gyülekezet helyi csoportjával összefogva előteremtette az összeget, és a héten a családnak adományozta az életmentő készüléket.
Az összefogás jellege sem mindennapi. A nagyecsedi gyülekezet jelentős részét alkotják munkanélküli romák, akikre életvitelük folytán a közösség csak büszke lehet. „Nagyon jó kapcsolatunk van a polgármesterrel és a családsegítővel is, hiszen észreveszik, hogy a hozzánk járó emberek életmódja, viselkedése rendkívül pozitívan megváltozik. Ennek bizonyítéka az is, hogy a kisleány életmentő készülékéhez hiányzó 150 ezer forintot a gyülekezet gyűjtötte össze, jóllehet a többség nem a módos rétegekből kerül ki. Ez az összeg itt nagy szó. Mondhatni, együttérzésből és összetartásból a közösség jelesre vizsgázott. A Rostás házaspárt jól ismerem, józan életű, elkötelezett család az övéké, felváltva járnak az istentiszteletekre, s egyébként is kiveszik a részüket a gyülekezeti teendőkből” – mondja Lakatos Sándor, a helyi gyülekezet pásztora, aki megkockáztatja: közösségük erőfeszítései is közrejátszhatnak abban, hogy a romákkal szembeni, országszerte erősödő előítélet Nagyecseden régóta enyhülőben van.
A HAH, amely a Hit Gyülekezete jóvoltából 100 ezer forinttal járult hozzá az adományhoz, önkéntesei révén heti rendszerességgel tart étel- és italosztást az ország különböző településein és a határon túl is, alkalmanként 3-400 embert segítve. A szervezet kiterjedt tevékenysége során hajléktalangondozást és házi segítségnyújtást is végez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!