hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Támad a por
Egy szmogriadó tanulságai

2009. 01. 17.
A gázcsap elzárása után azzal kellett szembenéznünk, hogy szmogriadó miatt korlátozásokat vezettek be a közlekedésben. Azóta a levegő tisztult, így fellélegezhetnek azok, akik autó nélkül nem is tudják elképzelni a hétköznapokat. Az igazán mély lélegzetvétellel azonban még várniuk kell a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban élőknek.

Az 1952-ben Londonban tapasztalható szmog volt az első olyan jelentős esemény, amely rávilágított, hogy milyen katasztrofális egészségügyi hatásai lehetnek az emberi tevékenységnek. A halálozási statisztikák megmutatták, hogy összességében 6 ezer ember életét követelte a füstköd. A mostani budapesti szmog abban hasonlít a londonihoz, hogy hasonló időjárási helyzetben alakult ki.

„A téli időszakban Magyarországon rendszeresen előfordul olyan, a levegő szennyezettsége szempontjából kedvezőtlen meteorológiai helyzet, amelynek során az alsóbb légrétegek keveredése gátolt, így a kibocsátott szennyezőanyagok feldúsulnak, nem tudnak felhígulni a tisztább légrétegekkel” – tájékoztatta lapunkat Bibók Zsuzsa, a környezetvédelmi tárca főosztályvezető-helyettese. A londoni helyzethez képest lényeges különbség az, hogy az akkor jellemző széntüzelésnek „köszönhetően” főleg a kén-dioxid szennyezte a levegőt, míg ma a szálló por okozza a legtöbb nagyvárosban a problémát.

A szálló por forrásai a közlekedés, lakossági fűtés és kisebb mértékben az ipari tevékenység. A pornak az a része veszélyes, amely 10 mikrométernél kisebb átmérőjű, mert ez le tud jutni a mélyebb légutakba. Páldy Anna, az Országos Környezetegész­ségügyi Intézet főigazgató-helyettese elmondta a Heteknek, hogy a legveszélyesebb a 0,5 és az 1,5 mikron közötti por, mert az a léghólyagokból bejuthat a tüdőszövetbe, ott gyulladást okozhat, és beindíthatja a vérrögök képződését is. Így hozzájárulhat infarktus, embólia és trombózis kialakulásához. A főorvos asszony azt tanácsolja, hogy magas légszennyezettségi értékek esetén különösen azok, akik veszélyeztetettek, minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, és ott lehetőleg ne végezzenek fizikai munkát, és ne sportoljanak. Érdemes beszerezni por ellen védő maszkot is, például barkácsboltból vagy kerékpáros szaküzletből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!