hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Félmilliótól a csillagos égig
Mennyibe kerül egy esküvő?

2009. 01. 24.
Jaguár, Chevrolet, Rolls Royce, 22 személyes Hummer és Cadillac - veterán társaikkal együtt mind a Kongresszusi Csarnok előtt várták múlt hét végén az Esküvői Kiállításra érkező látogatókat. Nettó 65 ezer forintos óradíjért akár egy extravagáns luxuslimuzint is bérelhettünk volna, a szerényebb pénztárcájúak számára pedig esküvői riksa állt készen. Egy középkorú hölgy házilagos készítésű szórólappal tudatta: vigyázna gyermekeinkre a lagzin.

A csarnoképületbe lépve tovább folytatódott a lehetőségek tárháza: tartósított élővirágtól az elmaradhatatlan csokiszökőkúton át a 70 ezer forintért kínált fotóskönyvig minden megtalálható volt egy helyen. Menedzserek, kozmetikusok, vőfélyek, tánctanárok, nászútszervezők, dekor és dizájntervezők, valamint ruhakölcsönzők, zenekarok, ékszerboltok, cukrászdák és éttermek képviselői kínálták szolgáltatásaikat. A Kongresszusi Központban több mint 170 cég képviseltette magát egy helyen. Az esküvőszervezés immár külön iparággá fej­lő­dött, és gazdasági válság ide vagy oda, az érdek­lő­dés évek óta töretlen: egy háromnapos rendezvényre 8 ezren is ellátogatnak, a belépő egy főre 1800 forint. Sőt, január 31-én hasonló kiállítás nyílik a Budapesti Sportarénában is.
Tavaly mintegy 40 ezer házasság köttetett, amely a legszerényebb becslések szerint is több tíz milliárd forintos forgalmat jelentett a szolgáltatóknak. „A házasulandók mintegy 20 százaléka számára nem számít az ár. Erre a rétegre szerveződött a szolgáltatók 80 százaléka” – mondta lapunknak Sebők Attila, az allofogadas.hu rendezvényszervező kft. vezetője. Az es­küvő előtt állók 80 százaléka számára azonban nem mindegy, mi mennyibe kerül – őket azonban csak a szolgáltatók 20 százaléka szeretné elérni.
Házasságkötés előtt tehát fontos a tájékozódás, ami az internet korában igen leegyszerűsödött. E-mailben érdeklődni semmibe nem kerül, s akár egy tucat árajánlatot kérhetünk összehasonlítás végett: óriásiak ugyanis a különbségek. A jó döntést segíti a megfelelő referenciák begyűjtése is. A legkedvezőbb lehetőségek kiválasztása után a helyszín megtekintése és a személyes tárgyalás elengedhetetlen. A személyes találkozásra Nemes Ildikó, a kiállítás szervezője szerint a vásár kétségtelenül jó alkalmat nyújt. Egy esküvő szervezését szerinte fél évvel a kitűzött időpont előtt már érdemes elkezdeni – a májusi szezon nyilván így magyarázza a januári vásárt. Még egy jó tanács: nagyon fontos minden szolgáltatóval részletes szerződést kötni. Gyakran előfordul például, hogy egy esküvői menüt néhány ezer forintért kínálnak. A jól hangzó ajánlatban azonban nincs benne az italok, az esküvői torta, a felszolgálás, a díszítés, az ültetőkártyák, az esetleges terembérlet, hangosítás ára, amelyek a feltüntetett összeget minimum megduplázhatják. Az sem mindegy, hogy a vendégek számát hogyan határozzuk meg: érdemes a várhatónál valamivel kisebb létszámra szerződni, hogy ne fizessünk a távollevőkért is. Plusz terítékkel egy étterem mindig tud szolgálni. Italfogyasztásra lehet korlátlan csomagot kérni, vagy pedig a kihozott üdítők után számláznak. Egy százfős vendégseregnél elég nehéz leellenőrizni, hogy valójában ki mit és mennyit ivott. Tapasztalataink szerint a korlátlan italfogyasztás árát akár a felére is le lehet alkudni, ha nem kérünk alkoholt és kávét – igény szerint ezt külön rendeljük majd. Alkudni nem szégyen, sőt! Pozíciónkat erősíti továbbá az is, ha nem főszezonban, nem szombati napon köttetik a szent frigy.
Az esküvői költségvetés másik nagy tétele a menyasszonyi ruha. Legpraktikusabbnak tűnik a kölcsönzés, de ennek ára egy budapesti szalonban 50 ezertől akár 300 ezer forintig is terjed. Vidéken a fővárosban kínált kölcsönzési díjnak akár a feléért is megkaphatjuk a ruhákat. Több színvonalas vidéki szalont is találtunk, ahol a kölcsönzési díj 15 ezer forinttól 135 ezer forintig terjedt, ráadásul nagyon kedvesen és rugalmasan viszonyultak igényeinkhez. „Egy tapasztalt szalonos segítségével könnyen megtaláljuk álmaink ruháját, és avval is pénzt spórolhatunk meg, ha a szezon előtt vagy szezon kezdetekor vesszük meg a ruhákat, hiszen sok szalon kollekcióváltáskor fél áron árusítja ki az egy-két éves garnitúrát” – mondta Németh Anita, a székesfehérvári Elizabeth Szalon tulajdonosa.
Az emlékek megőrzésére fordított összeg is jelentős lehet, ha igényes munkát szeretnénk.
A kiállításon a fotósok 65 ezer és 280 ezer forint közötti összegért kínálták szolgáltatásaikat – a választott csomag tartalmától függően. Érdemes igényes munkát kérni, de költségkímélő megoldás lehet, ha csak digitális formában kérjük a képeket, s a fotókat magunk hívatjuk elő.
Számításaink szerint egy félmillió forintos esküvő ma igen szerény költségvetésűnek tűnik – a határ pedig szó szerint a csillagos ég.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!