hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botrány a Cambridge-i Egyetemen

2007. 11. 14.
A Varsity, a Cambridge-i Egyetem diáklapja szolgáltatta nemrég a legújabb angliai botrányt: 450 diáklány árulja ott a testét, és legalább 500 olyan diák akad, aki pénzért szívesen megírja tehetségtelenebb vagy lustább társainak dolgozatát. Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe.

A patinás egyetem testülete – hivatalos reakciójában – nagyon nyugtalanítónak
tartotta, hogy diáklányok olyan helyzetben lehetnek, ami miatt árulniuk kell
testüket. A nyilatkozat szerint az egyetem kész segíteni tanulmányi
ösztöndíjakkal. Az újság viszont nem keres mentségeket: „Sokaknak szerfölött
tetszenek a luxusdolgok, sokat költenek, ez magyarázza a jelenséget” – írja.
Sajnos a tapasztalatok is ezt látszanak igazolni.

A témára több lap is rászállt. Az egyik névtelenül nyilatkozó diáklány elmondta:
kezdetben egy üzletben dolgozott az órái után, de társnői felvilágosították,
hogy van más mód sokkal többet és gyorsabban keresni. Akkor kapcsolatba lépett
egy „kísérőket” alkalmazó ügynökséggel, és megkezdődött „második élete”. „Igen,
lehet, hogy ez degradáló tevékenység, de ha az ember 300 fonttal (109 ezer
forint) tér haza, és arra az 5 fontra gondol, amit azért kapott, hogy dobozokat
rakott fel egy üzlet polcára, akkor a kétségek eltűnnek.”

A lány saját beszámolója szerint két hónap alatt 40-50 klienssel ment ágyba. Az
ár egy óráért 120 font volt, ebből ő 50-et, az ügynökség 50-et, a kísérő sofőr
pedig 20-at kapott. „Különbözőek voltak, tizennyolctól nyolcvanévesig. Azt
hitték, hogy szegény szingli anyával van dolguk. Látni kellett volna, amikor
megmondtam, hogy cambridge-i diáklány vagyok.” Néha ez annyira elkápráztatta
őket, hogy az ügynökség tudta nélküli találkozót kértek tőle, és 300 fontot
fizettek – idézte a lányt a Corriere della Sera című olasz napilap.

A 450 fiatal lány közül nemcsak szemérmesen „kísérőknek” nevezettek voltak,
hanem nyíltan prostituáltak vagy vetkőző számokat előadók is: ezeknek a
tevékenységeknek a határai összemosódnak, a pénztől és az igényektől függően.


Egyébként Cambridge-et az egyik legrangosabb egyetemnek tartják az egész
világon: több kitüntetettje van, mint az összes többi egyetemnek. Eddig 80
kitüntetett neve köthető az intézményhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!