Elkészítése: A tejszínt és a joghurtot ízesítsük a kétféle cukorral.
Helyezzük az epret a turmixgépbe, öntsük rá a tejszínes joghurtot, és
turmixoljuk a legerősebb fokozaton, addig, míg egyneművé nem válik.
A sörbet hozzávalói: 1 kg piros gyümölcs, 20 dkg porcukor, 4 evőkanál víz.
A vizet a porcukorral elkeverjük, majd felforraljuk és szirupot főzünk belőle.
Eredményképp átlátszó, sűrű cukoroldatot kell kapnunk. A gyümölcsöket
turmixoljuk, összekeverjük a kihűtött sziruppal, és fagyasztóba helyezzük. A
mélyhűtőből kivéve pár percig állni hagyjuk, hogy „darabolhatóvá” váljon. Az
epres „darabokat” ismét a turmixgép kelyhébe kanalazzuk, és újra mixeljük. (E.K.)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »