hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terebélyesedő mozgalom a városi kerékpározásért
Critical Mass hatodszor

2007. 05. 02.
Évről évre nagyobb támogatottsága van a hazai kerékpáros mozgalomnak. „Célunk a városi biciklizéshez való jog megteremtése, és az ennek megfelelő körülmények megvalósítása. Szeretnénk elérni, hogy végre tudatosuljon az emberekben: a kerékpárosok nem akadályozzák a közlekedést, hanem közlekednek” – mondta el lapunknak Kürti Gábor, a nemrégiben megrendezett biciklis tömegdemonstráció, a Critical Mass (kritikus tömeg) hazai szervezője.

Mint az aktivista kitért rá: az immár hatodik alkalommal megrendezett
felvonulásuk célja a figyelemfelkeltés. A több tízezer biciklista az autómentes
napon, illetve a Föld napján szokott vonulni, ezzel demonstrálva, hogy a
szennyezett városi klíma már nem bír el több autót, és ideje lenne minél több
embernek áttérni a kétkerekűre. Múlt vasárnap tizenhárom hazai és két erdélyi
városban egyidejűleg tartottak nagyszabású kerékpáros-tüntetéseket, csak
Budapesten közel ötvenezres létszámot felvonultatva.

Örvendetes módon dinamikusan nő a kerékpárosok aránya a városi közlekedésben. A
fővárosban évről évre duplázódik, jelenleg 3-4 százalék az arányuk, más
városokban 2 százalék, míg a kisebb településeken a legnagyobb a létszámuk.
Egyre többen ülnek nyeregbe hétköznapokon – egyes parlamenti képviselőink is –,
így rövid idő alatt eljutnak a város bármelyik pontjára, a bérlet- vagy
benzinköltségekről nem is beszélve. Az ideális példa Hollandia, ahol európai
viszonylatban a legtöbb biciklista él, miközben ott a legnagyobb az
autóellátottság is.

Két és fél éve volt az első Critical Mass felvonulás, s a mozgalom
érdekérvényesítő képességét mutatja, hogy egyik neves aktivistájuk azóta
kerékpárügyi miniszteri biztosként képviseli ügyüket a közlekedési tárcánál.
Munkája nem eredménytelen: tavaly óta megépült 25 km kerékpárút Budapesten, és
közel 100 km országosan. A következő évben különféle forrásokból összesen 62
milliárd forintos támogatásra van ígéretük, ami jócskán felülmúlja a tavalyi,
pár milliárdos összeget. Ez elsősorban a Kerékpáros Magyarországért Program
hozadéka, amibe beszállt a közlekedési és a környezetvédelmi tárca is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!