hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fotóalbum mindenkinek
Demecs Zsolt: A Tóra népe

2006. 12. 12.
A Művészetek Palotájában a héten mutatták be Demecs Zsolt fotográfus könyvét A Tóra népe címmel. A felekezetileg kívülálló szerzőnek a judaizmus irányzatait és ünnepeit bemutató kötete „a megértésnek, a hagyományok tiszteletének, az együttműködésnek és a szeretetnek a megnyilvánulása” – méltatta az albumot Baric Imre, a könyvet megjelentető 9s Műhely igazgatója.



Demecs Zsolt Eszter lányával a könyv bemutatóján

Fotó: S. L.

Mint a szerző, Demecs Zsolt utalt rá, a rendszerváltás óta tanúi lehetünk egy
zsidó kulturális és vallási reneszánsznak. A fotográfus könyvében ezt a zárt
világot megkapó módon tárja fel: nem egy rituálékba merevedett, letűnt
életformát jelenít meg, hanem az ünnepek jelentésén és hangulatán keresztül
kívülállók számára is érthetővé, közelvalóvá teszi a judaizmus mai arcát.
Oberlander Baruch, a Vasvári Pál utcai lubavicsi zsinagóga rabbija az Ezékiel
próféta könyvének 37. fejezetében leírt próféciával – a megelevenedő száraz
csontokkal – hozta kapcsolatba a könyv üzenetét, a minduntalan megújuló életet,
életszeretetet.

A kiadvány különlegessége, hogy nem kegytárgyakat vagy zsinagógákat – talán
egyedül a Tóra kap főszerepet a dologi világból –, hanem hitüket átélő emberi
arcokat mutat be, ettől „él” az album. „Aki az Istent szeretné megérteni, annak
először a zsidókat kell megismernie” – szól a kötet mottója. Egy olyan népet,
amelynek egyik legfontosabb eredeti célja a bibliai Isten ismeretének és
szeretetének közvetítése a család, valamint a tágabb közösségek felé. A Tóra
ünnepeinek rendkívüli közösség-összetartó erejük van: elszakítva a hétköznapi
világ gondjaitól egymásnak is jobban lehet örülni. Az ortodox hívők például
hetente ünnepelnek: náluk a Szombat meghitt fényei a családi élet boldogságát
árasztják.

A hazai vallásos zsidó közösségekről szóló életképek érintettek és kívülállók
számára egyaránt informatívak és érdekfeszítőek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!