hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Százkét percnyi élet

2006. 11. 22.
2001. szeptember 11-ről először csak képes albumokat láttunk. Ilyen mértékű traumáról időbe telik tényfeltáró mondatokban szólni. A Magyarországon most kiadott, a WTC sorsát bemutató 102 perc című könyv is évekkel a dráma után állt össze.

A két Pulitzer-díjas újságíró több száz interjúból, tengernyi nyilvános és
elrejtett adatból gyúrt össze az eseményeket percről-percre követő
dokumentumregényt. Munkájuk nem mozgósító kiáltvány, sem bravúros vádbeszéd.
Emlékirat a túlélőkről és az elveszettekről. Pátosz nélküli tisztelgés az
életért vívott hősies, sokszor ösztönös erőfeszítések előtt, amiben a hosszan
sorolt családtagok, túlélők emlékei (és a tornyokból nekik küldött e-mailek,
SMS-ek) is ott vannak.

Szimbólum ez a 102 perc. Az első repülő becsapódásától a második torony
leomlásáig tartó szűk mozifilmnyi időszakasz elegendő volt egy világfordulathoz.
Kevés viszont a tizennégyezerből annak a kétezernyolcszáz embernek a
túléléséhez, akik a lángok vagy a kellő információk hiánya miatt nem tudtak
kijutni. Az áldozatok most arcot és nevet kapnak. A tolószékes Ed Beyea és
ortodox barátja, Abe Zelmanovitz, Frank Demartini, aki több tucat életet mentett
meg, vagy az Oliver Stone filmjében szereplő két rendőr, Jimeno és McLoughlin:
mind „emberek, olyanok, mint mi”.

Maga a WTC is többszörös jelkép. Építésekor méreteit és modernségét
magasztalták, mint a Titanicét annak idején. És újra a menekülést korlátozta
(itt a kevesebb lépcsőház miatt) az emberi alkotásban bízó büszkeség. A nevek
sokféle hangzásából pedig – mint Brad Vadas vagy George Nemeth – felsejlik némi
Bábel-párhuzam.

Példázat ez a könyv Amerikáról is. A bajban zsoltárt éneklő biztonsági őrről,
válságos percekben a versenyszellem átalakulásáról tragikus rivalizálássá a
rendőrség és a tűzoltóság között. A látszat szerint laza, mégis a szabályokban,
hatóságokban megbízó („hisz értünk vannak, nem?”) amerikaiakról. A profitéhség
dacára létező és tőlünk nézve alig hihető, mélyen közösségi gesztusokról, ami a
köznapi életet a két toronyban is oly vonzóvá tette. Ha csak időlegesen is.

(Jim Dwyer – Kevin Flynn: 102 perc; Palatinus Kiadó)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!