hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kvízözön

2005. 10. 18.
Olyan sokan érkeztek M. Nagy József és Erős Zoltán Kivételes Kvízözön cím? könyvének bemutatójára egy fővárosi könyvesboltba, hogy az érdeklődök fele a bemutatótermen kívül rekedt. Nem tudtuk megállapítani, hogy a nagy érdeklődés elsősorban a honi viszonylatban eddig legtöbb – tizenötezer – kvíz-kérdést tartalmazó kiadványnak vagy a könyvet bemutató, a legnézettebb kvízműsort vezető Vágó Istvánnak szólt-e. 

A hőfok mindenesetre magasra hágott, és csak fokozódott, amikor az érdeklődök egy rövid vetélkedő keretén belül kipróbálhatták tudásukat – a kérdéseket a bemutatott kvízkönyvből vették. 

Arra a kérdésre, hogy vajon miért olyan népszerű a kvíz Magyarországon, Vágó úgy fogalmazott: "Szerintem azért, mert az emberek szeretik rendszerezni a tudásukat. Elsősorban magukra kíváncsiak, és meg akarják tudni, hogy mire képesek. Ehhez járul az a sikerélmény is, amit egy-egy jól megválaszolt kérdés okoz." Sokakban ráadásul a siker maradandóbb élményt jelent, mint a kudarc, amelyet gyorsan elfelejtenek. Vágó az áltudományok ellen korábban indított harcát jelenleg szünetelteti. Ezt firtató kérdésünkre így felelt: "Az áltudományok felett most csak magamban forrongok, mert pillanatnyilag nincs hozzá fórumom." (Somorjai L.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!