hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már 65 éve szól a rádió
Ünnepel a magyar BBC

2004. 11. 01.
Az idén ünnepli 65. születésnapját a BBC Magyar Adása. Az 1939 szeptemberében induló, napi tizenöt perces adás anno igazi kuriózumnak számított, később a már kibővült műsoridő a világháború, illetve a hidegháború éveiben propagandamentes, objektív tudósításai révén igen kedveltté vált a magyar hallgatóság számára. Mint Zdenka Krizman, a BBC Világszolgálat európai igazgatója budapesti tájékoztatóján elmondta, akkor is és most is az a törekvés vezérli a Világszolgálat munkatársait, hogy segítsenek eligazodni a világban, így a Londonban készülő műsorok pluszt, kiegészítést igyekeznek nyújtani a helyi események értelmezésében. A Világszolgálat negyvenhárom nyelven sugározza műsorait, melyeket világszerte 150 millióan, közülük Európában 10 millióan kísérnek figyelemmel. 



A BBC székháza Londonban. Nagyra nőttek Fotó: Reuters

Vértessy Péter, a Világszolgálat Magyar Adásának megbízott főszerkesztője elmondta, hogy ma Londonban tizenhárom, Budapesten pedig három munkatárs készít – a fő partnereken, a Kossuth, valamint az InfoRádión kívül országszerte huszonöt partnerrádió számára – heti húsz órában hírműsorokat, aktuálpolitikai és kulturális magazinműsorokat. Mérföldkőnek számít egy 2002-ben elnyert frekvencia, melyen a francia nemzetközi RFI adóval közösen, négy nyelven (köztük magyarul is) hallhatók közszolgálati műsorok. 

Dajka Béla, a Világszolgálat Magyar Adásának főszerkesztője a jövőbeni tervekkel kapcsolatban elmondta: a műsorrepertoár szélesítéseként élő kerekasztal-beszélgetéssel jelentkeznek, melyben prominens személyekkel világpolitikai, szociális és kulturális témákról beszélgetnek, melybe a hallgatók is bekapcsolódhatnak kérdéseikkel, észrevételeikkel. Tovább fejlesztik az adó honlapján található, eddig is igen népszerűnek bizonyult angolnyelv-oktatási programot. Nagy előrelépést jelenthet a Nagy-Britanniában igen népszerű digitális rádió jövőbeni hazai bevezetése. 

A Világszolgálat Magyar Adása 65. születésnapját a Vasárnapi interjúk cím? műsorban elhangzott, közel két tucat közismert magyar személyiséggel készült interjúkból készült könyvvel ünnepli. (K. K.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!