hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olívában főzött zöldbab
Ízfokozó

2002. 10. 27.
Igen jellegzetes mediterrán (török, görög, bolgár) étel – észak-afrikaiak is szeretik, ott csípős fűszert is tesznek hozzá. Szélesebb zöldbabból készül – arrafelé faszulnak hívják –, sötétzöld színű, és tényleg széles, hasonlót magyar piacokon is lehet kapni, és mivel mifelénk kevésbé kedvelt, így olcsóbb is, mint a fehér vajbab. Egy kilóból négy adag lesz. Előre érdemes elké-szíteni. A babot egy deci olívaolajban egy kicsit meg kell pirítani, majd egy időre kivéve, az edény aljára egy nagy fej, karikákra vágott vöröshagyma fele terüljön, ennek a tetejére kerüljön vissza a bab, és végül ennek a tetejére a maradék hagyma. Hozzáadni egy kisebb csokor felaprított kaprot, egy evőkanálnyi barnacukrot, leön-teni egy citrom levével, picit sózni, és körülbelül négy dl vízzel felöntve addig párolni, amíg a bab és a hagyma teljesen meg nem puhul. Kihűlve kerül tálalásra, tetején kicsire vágott pet-rezselyemmel, a legjobb hideg joghurttal fogyasztva – általában mellé adják, de le is lehet önteni vele, de csak közvetlenül a tálalás előtt. (mlg)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!