hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezt most tényleg
Mozinéző

2002. 10. 06.
Madarak a szabad, tiszta térben. Irdatlan távolságokat gyűrnek le. Államhatár, etnikai fal, bevándorlási kvóta fölöttük nem uralkodhat. Onnan fentről nézve egyedül a küldetés számít, hogy odaérjünk, ahol a nagy szabályzat szerint lenni kell. Időben ott lenni, méghozzá.



Minden egyes madárfajhoz külön-külön módszert kellett kitalálni

Ám ha ez – vagy egyéb magasröpt? idea – föl sem ötlik a nézőben, csak egyszerűen átadja magát a szépséges látványnak, a Vándormadarak cím? francia film akkor is maradandó élményhez juttatja a mozijegy tulajdonosát. 

Egyetlen mozgóképiparos se szponzorálta a javaslatot, ám ha valaminél, ennél a filmnél (az évi termés jó részével ellentétben) tényleg kár a videokiadásra várni. Ez a vizuális csemege csak a mai mozi technikájával elbeszélve teljes. Szó nincs ugyanis a kábelcsatornákon ömlesztett szokvány "állatos" dokumentumfilmről. Inkább lélekemelő képkölteményt adnak elő nekünk, melyet folyamatosan illeszkedő zene kísér, míg a halk narrátorszöveg csak elemi tényekre és néhol pici hangulatfestésre hagyatkozik. A magasan szárnyaló vadludak "arcát" érintésnyi távolságból látjuk, együtt repül a kamera velük, de annyira, hogy a néző részese lesz a csapatnak. Nyilván iszonyú drága teleobjektívek, szuperérzékeny távmikrofonok segítségével komponáltak az alkotók, meg persze óriási profizmus is kellett (és számtalan nem eléggé sikerült felvétel) ehhez a végeredményhez. Viszont megérte.

Érdekes az embervilág jelenléte a filmben. Míg a madarak a hibátlan szépség? tájjal szoros harmóniában teszik a dolgukat (főként a sarkköri képek megkapóak), a civilizáció ahol csak belép e viszonyba: sebeket okoz. Autóroncs a sivatagban, madártollat összetapasztó, madárlábat fogva tartó iszapszenny. És égnek meredő puskacsövek, melyek hirtelen, de előre megfontoltan törik meg az otthon és messzi dél közé feszülő sokezer mérföldes ívet. Csak ez – és más nem – képes megrendíteni a hazatérés reményét. Azt a nagy és átfogó érvény? értéket, amit az embervilágnak üzenve emel ki a film néhány, még itt sem harsány mondatban. Az arányok azonban nem tolódnak el a vádirat, a környezetvédő kiáltvány vagy az ennél is radikálisabb mozgalmárság irányába ("az ember mint az evolúció zsákutcája"). Pedig ez is benne a századelő levegőjében, de nem itt – szerencsére. 

Mindezért, amint a cím is jelzi, most teljesen egyértelm? az ajánlat. Ilyet tévében nem látni. Vándormadarak (Le Peuple migrateur), színes, feliratos francia–német–olasz–spanyol–svájci természetfilm, 95 perc, 2001.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!