A Nyugat-Berlin elegáns negyedének számító Kurfürstendammra idén ötödik alkalommal lehetett éjszakai shoppingolásra indulni. Az üzletek számára igen fontos bevételi forrássá vált "Lange Nacht" forgalma ezeken az éjszakákon olykor az adventi időszakét is fölülmúlja. A vásárlókat idén már nemcsak a kisebb-nagyobb leárazások várták – a boltokban és az utcákon színpadokat állítottak föl, a Kempinski Hotel előtti téren szalonzenekar játszott, máshol jazzt lehetett hallani, a metrómegállóknál utcazenészek szórakoztatták az arra járókat. A fiatalabbakat a Gedächtniskirche – melyet a második világháborúban erős bombatalálat ért, s amelyet mai napig, igen drágán, szándékosan az akkori romos állapotában őriznek – mögötti téren igazi vurstli várta: óriási csúszda, körhinta, céllövölde, mézeskalácsos. Éjszakai nassolásról az egymástól mintegy ötszáz méterre álló kolbász-, palacsinta- és gesztenyesütők gondoskodtak.
Tulajdonképpen minden adott volt egy jó hangulatú éjszakai "kiránduláshoz". Az emberek mégis fáradtan, unottan araszoltak egyik üzlettől a másikig a tömött utcákon. Lehetséges, hogy ennek oka egyszerűen a hideg berlini tél közeledtét jelző viharos, orkánjelleg? szél volt. Persze nagyban megnehezítette a vásárlást az üzletekben tolongó embertömeg és a pénztárak előtt keletkezett hatalmas sorok is. A műszaki cikkeket árusító Wertheim áruházban – valószínűleg a nem várt nagy forgalom vagy a szokatlan időpont miatt – a kasszák egy időre fel is mondták a szolgálatot. Szokatlan látványt nyújtott mindenesetre a Hugendubel könyváruház több szintjén kavargó vásárlóközönség, illetőleg az elegáns divatáru üzletek – melyekbe más napokon csak olykor-olykor téved be érdeklődő – megnövekedett forgalma. Egyes üzletek forgalma ezen az éjszakán több mint kétszáz százalékkal volt magasabb, mint a normális hétköznapokon. Hosszú sorok álltak egyébként a bankok előcsarnokában felállított automaták előtt is.
A szervezők erősen remélik, hogy a "Bevásárlás hosszú éjszakája" – a szakszervezetek meg-megújuló tiltakozása ellenére – hagyománnyá válik Berlinben, hiszen a multikulturális, az egész világra nyitott metropolisz képéhez az efféle turistacsalogatólátványosság is hozzátartozik – véli Tommy Erbe, a rendezvény egyik szervezője.