hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Népszerűtlen akciófilmek

2001. 10. 07.
A szeptember 11-i, New York-i terrortámadás sokrét? következményeinek egyike, hogy az amerikai médiában szinte az első pillanattól kezdve "indexre" került minden erőszakos vagy terrorista cselekményt ábrázoló film és zeneszám: kezdettől fogva 150 olyan dalt tiltottak be, ami halálról, repülésről vagy pusztulásról szól, köztük John Lennon Imagine-jét is. 

A hollywoodi filmipar s benne a nagy filmstúdiók – amint arról a New York Times is beszámolt – komoly dilemma elé kerültek a "hogyan tovább" kérdését illetően. Úgy tűnik ugyanis, hogy egy időre befellegzett az akciófilmeknek, s minden brutális erőszakot ábrázoló alkotás észrevehetően kiszorul a vetítőtermekből. Már eddig is közel negyven "érzékeny témájú" alkotást vettek le a mozik műsoráról, köztük Michael Douglas, Denzel Washington vagy Arnold Schwarzenegger filmjeit is. Jóformán csak a Warner stúdió Harry Potter-alkotása kerüli el a méltánytalan bánásmódot. A stúdiók szinte kivétel nélkül megsínylették anyagilag a katasztrófát, a Disney-nél például többezres elbocsátást terveznek, s a társaság részvényeinek egy részétől is kénytelen volt megválni. Hollywoodban egyébként is a fenyegetettség árnyékában, páratlan biztonsági intézkedések között zajlik az élet: az FBI-nál megerősített információk szerint egy amerikai válaszlépés esetén valószínűsíthető ugyanis a filmes város elleni terrorcselekmény is. 

Szórakoztatóipari szakemberek szerint a nagyközönség egy átmeneti időre várhatóan mellőzni fogja a lakásán kívüli szabadidős elfoglaltságokat, ami természetesen érinti a mozizási szándékot is. A televíziós csatornák nézettségi adatai alapján az amerikaiaknak egy időre elment a kedvük a háborús és katasztrófafilmektől is. (Sőt: az érdeklődés megcsappanása volt észlelhető általában mindenfajta kulturális program – koncertek, színházi előadások vagy vidámparkok – iránt.) Bizonytalanság érzékelhető a köztudottan agresszív tartalmú számítógépes játékok piacán is. Az események kapcsán megnyilatkozó forgatókönyvírók szerint az erőszak annyira jelen van napjaink valóságában, hogy a brutalitás öncélú bemutatása már nem tűnik elegendőnek: valamiképp értelmezni is kellene a látottakat. Egy biztos, minduntalan felmerül a kérdés: vajon Hollywoodnak egy ilyen valóságos katasztrófára volt-e szüksége ahhoz, hogy legalább felülvizsgálja erőszakfilm-készítési koncepcióit?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!