– Miként jött létre annak idején a Bálint Zsidó Közösségi Ház?
– Az épület a Budapesti Zsidó Hitközség tulajdona. Közösségi házzá való átalakításához a londoni Bálint családtól kaptunk anyagi támogatást, s ennek köszönhetően 94 októberében kezdte el működését az intézmény. A házat azóta főként az amerikai JOINT és a MAZSIHISZ támogatja. Bálinték egyébként 56 előtt hagyták el az országot, kereskedő emberek voltak. Szerényen élő, nagyon kedves családról van szó, akik azért gyűjtötték össze a pénzüket, hogy azt egyszer ilyen célra fordíthassák.
– Milyen szerepet képes a Bálint Ház betölteni a hazai, önmagában is széttagolt diaszpóra életében?
– Mi a magyarországi és legfőképpen a budapesti zsidóságot tudjuk elérni, ők a célközösségünk. Természetesen, ha már a diaszpóráról beszélünk, akkor vannak külföldi kapcsolataink is. Nagyon sok olyan programot szervezünk, ami kapcsolódik más országok rendezvényeihez, s szorosan együttműködünk a környező országok zsidóságával is.
A magyarországi zsidóság összlétszáma 120 ezer körülire tehető, s közülük kevesen élik meg aktívan zsidó mivoltukat. A Bálint házat több mint 7000 család látogatja rendszeresen, ami nem csekély szám. Jönnek sokan vidékről is, ugyanakkor mi is segítünk máshol különféle programok szervezésében, s igyekszünk támogatni a vidéki hitközségeket is.
Azt hiszem, hogy 6 évvel ezelőtt nagyon kevesen gondolták azt, hogy ennek a háznak igazán lesz létjogosultsága. Kevesen hittek abban, hogy képes lesz betölteni funkcióját, és hosszú távon is lesznek látogatói – hogy naponta 300-400 ember be fog ide jönni, akár egy programra, akár csak azért, hogy egy kicsit beszélgessen, megigyon egy kávét, és aztán menjen is tovább. Egyfajta klubélet folyik tehát, gyakran mindegyik szinten zajlanak az események. S nem utolsósorban: a ház a zsidóság minden rétegét és korosztályát magába tudja foglalni. A Pesti Jesivából ugyanúgy eljönnek hozzánk az emberek, mint a reformzsidóság vagy a neológ, illetve az ortodox hitközségek tagjai.
– Mennyire nyitottak a kívülállók előtt?
– Minden rendezvényünk nyitott, mert valóban fontosnak érezzük, hogy aki a zsidóság iránt érdeklődik, jól érezze magát nálunk, megtalálja a kedvére való programokat, megismerhesse ünnepeinket, szokásainkat, hagyományainkat – tehát valamiképp közelebb kerülhessünk egymáshoz. Ez egy hangsúlyozottan zsidó közösségi ház, amely viszont szívesen lát minden érdeklődőt.
– Hogy látja: kulturális téren milyen szerepet játszanak ma Önök a zsidó identitás felélesztésében?
– Azt hiszem, jelentőset. Merthogy mindent, ami a zsidó hagyománnyal kapcsolatos, azt mi igyekszünk megmutatni, mert a zsidó családok a történelem borzalmai miatt mindezt jórészt elfojtották magukban. Úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy felelevenítsük a hagyományokat, ezáltal is segítve társainknak felépíteni és felvállalni zsidó identitásukat. Alapvetően erre fogunk törekedni a továbbiakban is.
– Milyen jelleg? programokat szervez a Ház?
– A legfőbb programok az ünnepek köré csoportosulnak. De ezen kívül természetesen tartunk héber és jiddis nyelvtanfolyamokat, van Hóra táncház, komputerklub, kisgyerek-klub, baba-mama klub, és teltházas az idősek klubja is. Mindig zajlanak kiállítások, és igyekszünk érdekes zenés-kulturális programokat szervezni, amelyek sok érdeklődőt vonzanak, mint például a klezmer zene vagy az egyes közéleti személyiségekkel – művészekkel, tudósokkal – rendezett beszélgető estek. Ezek a programok több száz embert mozgatnak meg esténként. Rendezvényeink tudnivalóan politikamentesek.
– Külföldi vendégek is látogatják a programjaikat?
– Sok vendégünk van külföldről, például különféle magyarországi konferenciák vendégei rendre ellátogatnak hozzánk. Van egy ifjúsági kamarazenekarunk, és működik a Hóra Tánccsoportunk, mindkét társulat külföldre is jár, viszi a hírünket. Nekik is köszönhetjük, hogy nevünk már jól cseng a határainkon túl. Minden nap megmérettetünk, mindenki látja, mit csinálunk, itt nem lehet tévedni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy késsünk vagy becsapjunk valakit, hogy valami máskor legyen, mint amit meghirdettünk, és az is borzasztóan kellemetlen, ha valami elmarad.
– Fischer úr, köszönöm a beszélgetést! (Polovitzer Edina)
2000. 12. 09. (IV/50)
