hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit sportoljon a gyermek
A konditermet gyerekkorban kerülni kell

2000. 10. 28.
A szülők többsége előbb-utóbb belátja, hogy a rendszeres testmozgás elengedhetetlen a csemetéi számára mind a megfelelő fizikai, mind az értelmi fejlődésük szempontjából. S ilyenkor jön a dilemma: mit sportoljon a gyerek, mihez van adottsága, és mi az, amihez kedve is lenne? Az esetek többségében ez egyáltalán nem érdektelen kérdés, hiszen egy-egy rossz döntés nem kevés idő- és pénzkidobással járhat, ráadásul a gyerek sportolási kedvét is elveheti.



Jobb, mint a csellengés     Fotó: Somorjai

Megmondható-e egy hat-hét éves gyerekről, hogy milyen sportágra a legalkalmasabb?
El tudja-e dönteni a szakember a kisiskolás mozgásából, hogy az távfutó legyen vagy
teniszező, súlyemelő avagy öttusázó?

Ezeket a kérdéseket semmiképpen sem lehet gyerekkorban megválaszolni – állítja dr.
Martos Éva az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese. –
Ellenben a sportorvosi vizsgálat szempontjai alapján az megállapítható, hogy egy
adott sportágra nem alkalmas a gyermek, például valamilyen mozgásszervi rendellenesség
esetén. Alkalmasság tekintetében nagy szerepe van a testméreteknek, e tekintetben előrejelzéseket
lehet tenni a szülők alkati adottságait figyelembe véve. Tulajdonképpen a serdülőkor
számít egy nagy vízválasztónak mindkét nem esetében, ilyenkor ugyanis a testalkat
jelentősen átalakul. Ekkor dől el például, hogy egy 180 cm magas gyerek nem alkalmas
tornásznak, mert nem tud kiforogni, mivel beveri a fejét. Vagy akinek egy éven belül
kilencszer van középfülgyulladása, az nem lesz jó úszó, de az sem, aki klórérzékeny.
Mint ahogy nem lesz öttusázó, aki allergiás a lószőrre, vagy nem lesz focista, aki fűre
érzékeny. Viszont tény, hogy ezek a problémák többnyire már csak a sportág gyakorlása
közben derülnek ki.

A kiválasztás a gyakorlatban leginkább úgy történik, hogy a jó szem? edző a már
rendszeresen sportoló növendékét a neki leginkább megfelelő sportág felé
terelgeti. Viszont valóban létezik olyan, hogy terheléses vizsgálat, amelyet a Sport Kórházban
vagy a Testnevelési Egyetemen végeznek, de ezek a felmérések, tesztek kifejezetten
sportolóknak szólnak. Az effajta vizsgálatok többnyire annak megállapítására szolgálnak,
hogy a hazai és a nemzetközi összehasonlításban megfelelnek-e az eredmények, illetve
az edzőknek nyújtanak segédinformációkat a további edzésterv kialakításához.

Kisgyermekkorban a csoportos, játékos sportágakat kell preferálni – folytatja az
orvosnő –, ezek a legalkalmasabbak ugyanis a rendszeres mozgás megszerettetésére. A
lényeg a kedv, és csak ezt követi a tehetség. A mozgásra való ösztökélés terén
pedig még bőven volna mit tenni. Igen fontos lenne, hogy a szülők, a család is jó példát
mutasson ebben, és az esti tévézés helyett fussanak inkább együtt néhány kört. Az
sem biztos, hogy okos dolog a tornaórán osztályozni, ugyanis így pont az a gyerek kap
rossz jegyet, akit a leginkább szükséges volna mozgásra ösztönözni.

Egészségmegőrzés szempontjából az úgynevezett "állóképesség sportágak" a
legeredményesebbek (ilyen az úszás, a futás), ezekről ugyanis orvosilag megállapított,
hogy az érrendszerre pozitív hatással vannak. A konditermeket azonban gyerekkorban el
kell kerülni, bármennyire divatosak is, hiszen a növésben lévő szervezetre
kifejezetten káros mindenféle súlyok emelgetése, cibálása, az izomzat nyújtása,
"gyúrása".

Mindezeken túlmenően a gyerekkorban elkezdett rendszeres sportolás jellemformáló erővel
is bír, ami napjainkban különösen jótékony hatásnak tekinthető. Az akaraterő, a
kitartás képessége a tanulásban jelenthet nagy segítséget, és persze nem hátrány,
ha a gyerekek megismerik a jó csapatszellemet, és kialakul egy egészséges
versenyszellem is. S ami talán a legfontosabb: a rendszeres edzések feszessé teszik a
napi időbeosztást, lehetőséget biztosítanak a szabadidő éretlmes eltöltésére. Így
elkerülhetőbbé válnak a csellengő életmód különféle veszélyei, a sokszor unaloműzésből
kialakuló kóros függőségek, pótcselekvések is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!