hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korunk betegsége a depresszió
Veszélyeztetett nők

2000. 10. 14.
Van kiút    Fotó: Reuters

Október 10., a lelki betegségek világnapja alkalmából számos rendezvényre
került sor az elmúlt héten, amelyek során töbször is elhangzott: a modern
társadalmak megbetegedési listáján vezető helyen áll a depresszió, s a tendencia
egyre erősödik. A pszichés betegségek pedig gyakran krónikus testi megbetegedésekhez
vezetnek, az emberek egészségi állapota nagymértékben összefügg
kedélyállapotukkal. Magyarországon a felnőttek mintegy nyolc százaléka szenved
kóros depresszióban, ennél jóval többeket érintenek a különféle szorongásos
jelleg? zavarok. A szakszer? ellátást gyakran az gátolja, hogy a páciensek nincsenek
tisztában azzal, hogy a depresszió egy szinten túl már komoly betegség, amit
orvosilag kezelni kellene. A tapasztalatok szerint a depresszió kétszer annyi nőt
érint, mint férfit, a katonai sorozások alkalmával pedig lényegesen nagyobb a
mentálisan problémás városi fiatalok aránya, mint a vidékieké. A szakemberek
hangsúlyozzák, hogy a drog-, az alkohol- vagy a nikotinfüggés kialakulása
nagymértékben viszszavezethető a depressziós lelkiállapotra – jóllehet, e szerek
használatának eredményeképpen is előállhat a nyomott kedélyállapot.

A kedélybetegségek, illetve azok különféle egészségügyi következményeinek
orvoslása egyre komolyabb anyagi terheket ró a hazai egészségügyre. A szakemberek
ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni: az egészségvédelem legfőbb színtere nem az
egészségügy, hanem a társadalom. (M. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!