Csajka sínautó, úgy a hatvanas évekből Fotók: Somorjai László
A kis motorvonat (72 éves, máig működő motorral, korabeli külcsínnel és egy
gyerekbarát vezetővel) minden órában, közvetlenül a Westend mellől indul a múltba
vágyókkal. Kora délután érkezünk, nem is tudjuk, hogy ilyenkor járm?parádé,
amolyan mozdony-divatbemutató fogadja az utazót. A fordítókorongra ilyenkor egymás után
húzzák ki a gőzösöket és más régi, különleges vagonokat: például a gyönyörű,
fából készült étkezőkocsit is. Aki közelebbről is megcsodálná a parádé főszereplőit,
hátul a fűtőházban megteheti, némelyikre fel is kapaszkodhat. Sőt! Az egyik gőzöst
még - némi tandíj fejében - vezetheti is vagy száz métert. Kis segítség kijár
persze, erről azonban a névre szóló, utólag átvehető rajzos kis diploma
illedelmesen hallgat. Ettől a naptól tehát négyéves kisfiam a Magyar Államvasutak
tiszteletbeli mozdonyvezetője.
Az egész létesítményt a kipróbálás számtalan lehetősége teszi valóban izgalmassá:
a másik, használaton kívüli fordítókorongon magunkat forgathatjuk; felmászhatunk
legalább tíz szabadtéri gőzmozdonyra, és kipróbálhatunk rajtuk minden kallantyút;
megismerhetjük a sorompótekerőt; egy külön sínpáron pedig saját kezűleg
hajthatjuk a hajtányt, a pályamunkások szállítójárművét. S nem véletlenül vált
legendássá a 424-es Cseh Tamás egyik dalában: aki ezt a tekintélyes mozdonymonstrumot
fűtötte, az valóban hős lehetett.
Forgatás közben
2000. 09. 30. (IV/40)
