hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Játszótér a háztetőn

1999. 12. 04.
Belsőépítészeknek, lakberendezőknek tartott előadást Budapesten Andreas Dimitriadis, a Phoenix Product Design tervezője az Atrium folyóirat által szervezett La Qualité cím? rendezvénysorozaton. A hat évvel ezelőtt mindössze 3-4 főből álló tervezőcsoport mára már 14 designerrel dolgozik. Forma- és mintatervezőik, számítógépes szakembereik rádiótelefonokat, Hi-Fi berendezéseket éppúgy terveznek, mint tollakat, poharakat vagy mosogatókat.

A legnevesebb cégek – köztük a Loewe és a Viessmann – nem véletlenül kérnek
fel formatervezőket termékeik megtervezéséhez. Felmérések bizonyítják, hogy jóllehet
a közepes árfekvés? termékek a forgalom 91 százalékát teszik ki, a formatervezett
termékek esetében viszont a növekedési ráták dupla olyan magasak, mint a hagyományos
termékeknél.

A több mint 70 formatervezési díjat elnyert Hansgrohe cég, amely a szaniterek mellett
az Axor csaptelepek és a Pharo zuhanypanelek gyártásáért is felelős – Philippe
Starck mellett – szintén a Phoenixre bízza a tervezést. A tervezőcsoport a fogyasztói
igények széles skálájának kíván megfelelni, szemben a design-királlyal, Starckkal,
aki jellegzetesen egyedi, utánozhatatlan stílusban alkot. A Hansgrohe cég megbízásai
között egyébként olyan feladatok is szerepelnek, mint a londoni repülőtér vagy a
berlini Reichstag fürdőszobáinak felszerelése.

A Phoenix éppúgy fontosnak tartja a funkcionalitást, mint az érzelmeket. Az általa
tervezett termékeknél szimbólumérték létrehozására törekszik, ugyanakkor azok környezetkímélő,
folyamatosan gyártható voltára is nagy hangsúlyt helyez. Elvei gyakorlati megvalósulása
1998-ban a designerek Oscar-díját hozta a Phoenix Product számára.

Andreas Dimitriadis beszélt a tervezők álmairól is, melyek révén próbálnak
elszakadni a napi feladatok gondjaitól. Utópiáik között szerepelnek az építőkockaszerűen
összerakható gyerekbútorok, a játszótér a háztetőn, illetve a levél alakú,
brossként is használható mini rádiótelefon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!