A z olimpiai és világbajnok kenyai Eliud Kipchoge október 12-én Bécsben – nem versenykörülmények között – 1:59:40-et futott maratoni távon. Az eddig lehetetlennek tűnő teljesítményt a pálya szélén szurkoló több ezer izgatott rajongó mellett a világ minden pontján figyelemmel kísérték a kamerákon keresztül – profi futók mellett sportrajongók és amatőrök milliói. Korábbi időeredményeivel és tizenkét aranyérmével (tizenhárom maratoni versenyéből) már korábban is átlépett több mentális határt, de legutóbbi teljesítménye mindenkit lenyűgözött.
Míg az INEOS 1:59 Challenge névre keresztelt projekt sikerének titkát egyesek a világcsúcstartó különleges futócipőjében vagy frissítőitalának összetételében keresték, abban szinte mindenki egyetért, hogy a Prater parkban végrehajtott őszi kísérlet hátterét helyben és időben jóval távolabbi kezdetek alapozták meg.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »