hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét sztárja: Jorgosz Karagunisz

2012. 06. 28.
„Olyan érzés ez, mint amikor megnyertük az Eb-t" - áradozott Karagunisz az Oroszországnak lőtt győztes gólja után, amellyel „mennybe" lőtte a sokak által leírt görög válogatottat, ő pedig a történelemkönyvekben szereplő nemzeti hősök örökébe lépett.

Az eposzi történet 1977-ben kezdődött: ekkor látta meg a napvilágot Pyrgos városában, a Jorgosz család szülötteként Karagunisz. Tehetsége már zsenge korában megmutatkozott, ezért szülei beíratták a Panathinaikosz ifjúsági akadémiájára, ami az egyik leghíresebb iskola göröghonban. A nagycsapatban már 18 évesen játszott, majd a fejlődés reményében kölcsönadták az Apollon Athén csapatának, ahol nagyon jól szerepelt, így értelemszerű volt a hazahívása. Az  U21-es Eb-n alapemberként szerzett ezüstérmet, 1999-ben pedig - miközben klubjában is rendre pályára lépett - bemutatkozott a nagyválogatottban.

2004-ben elérkezett a várva várt portugáliai Eb. A favoritok ismertek voltak, de senki sem számolt a görög csapattal. A nyitómeccsen egygólos győzelmet arattak a házigazda fölött, hogy azután hihetetlen menetelésük után ugyanezt megismételjék a lisszaboni döntőben. Kara vezényletével a görögök megszerezték a mindmáig egyetlen nemzetközi sikerüket. A diadalt követően a görög hős játszott az olasz Internazionaléban, illetve a portugál Benficában, azonban egyik csapatban sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így rövid kitérő után visszatért a nevelőegyesületéhez. A válogatottsiker után nem sokat várattak magukra a klubsikerek sem. 2010-ben görög bajnok és kupagyőztes lett. Kétszer volt a rájátszási szakasz gólkirálya.

A hellén válogatott mindenkori csapatkapitányát tekintély és tisztelet övezi. A nemzeti tizenegyben eddig 118-szor pályára lépő Karára a görög nép ezúttal is mint megmentőre néz fel. Ugyanis a csoportból való továbbjutás nem kizárólag sportszakmai, hanem társadalmi szempontból is létfontosságú volt, sőt, befolyásolta a görög választásokat is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!