Egy interjúban megjegyezte, hogy Overdose kálváriája tipikusan magyar történet. Mit értett ez alatt pontosan?
–ŰAzt, hogy számos esetben nem ismerjük fel és nem értékeljük az igazi tehetségeinket. Számos magyarra büszkék vagyunk, akik világhírűek lettek – de most már olyanokra is szükség lenne, akik nem külföldön, hanem Magyarországon élve tudnak elérni világraszóló sikereket. Nem az a probléma, hogy nincsenek ilyen személyek, sokkal inkább az, hogy bár ’89-ben megnyíltak a határok, még mindig egy piti, falusias ország vagyunk – nem megsértve ezzel a falvakat. Nem tudunk európai és világméretekben gondolkozni, és reálisan összehasonlítani a sikereket.
Szeretjük és büszkék vagyunk az úgynevezett magyar sportágakra, és ez így helyes. De bármennyire sikeresek és nagyszerűek a kajak-kenusaink, a vízilabdázóink vagy az öttusázóink, be kell látni, hogy ezeket a sportágakat a világon nem jegyzik. A vízilabdáról nem más, mint az olimpiai bajnok Faragó Tamás mondta, hogy egy balkáni sportág. Ennek az országnak óriási szüksége lenne arra, hogy megmutassuk magunkat az egész világnak. Amikor viszont felbukkannak ilyen talentumok, eltékozoljuk őket.
Kikre gondol?
–ŰTalmácsi Gábor menedzsmentje összeveszett azzal a spanyol csapattal, amellyel világbajnok lett, és amelynek pénzügyi körei a balatoni gyorsasági motoros pálya megépítését tervezték. Meg lehet nézni, mi lett az eredménye. Lékó Péternek nem tudtunk annyi támogatást összehozni, hogy világbajnoki mérkőzést játsszon idehaza Kramnyikkal. Arról nem is beszélve, hogy amíg ellenfeleinek profi háttércsapata van, az ő teamje örmény apósából áll. Csak viszonyításként: eközben az állam 380 millió forinttal szállt be a triatlon-világbajnokság megszervezésébe. De említhetném Nagy Lászlót, a magyar férfi kézilabda-válogatott legjobb átlövőjét, akivel kapcsolatban jellemző újságírói és sportvezetői vélemény, hogy el kellene dönteni, hogy magyar marad, vagy spanyol állampolgár lesz. Könyörgöm, Nagy Lacit „meg kell venni”, mint ahogy minden nemzeti válogatott küzd a legjobb sportolókért.
Vagy ott van Várszegi Gábor, akit a sportsajtó kigúnyolt, és közömbösen kezelt, amikor beszállt a futballba. Agárdon viszont ő teremtette meg az első modern futballiskolát: az ott tanult tehetségek alkotják most az U20-as vb-bronzérmes csapat gerincét. Az érdemeit a mai napig nem ismerték el. A sort nem csak sportolókkal lehetne folytatni.
Overdose esetében mit kellene tenni?
–ŰPéldátlan, hogy olyan újságok címlapján szerepeljen magyar sportoló, mint a The New York Times vagy az International Herald Tribune, talán Puskás volt csak ennyire népszerű. Egyértelmű, hogy a világ elismerte magyarnak Overdose-t, a publicistáink meg közben arról vitatkoznak, hogy magyarnak tekinthető-e az a ló, amelyik Angliában született, szlovákiai magyar a tulajdonosa, és francia zsoké ül rajta. Ahelyett, hogy kihasználnánk ezt a dicsőséget.
Miközben mindenki az Overdose-zal kapcsolatos bulvárhírekben tocsog, azt szinte senki sem érti meg, hogy milyen fontos lenne támogatni a pályafutását. Egy igazi team repülővel utazik a versenyekre, komoly orvosi és szakmai gárdát foglalkoztat. Mikóczy Zoltán azonban középvállalkozóként messze nem olyan tehetős, hogy tudja finanszírozni ezt a lehetetlen vállalkozást. Ezért már egy éve kétségbeesetten keres magyarországi tőkéstársat – mindeddig sikertelenül. Nem mondom, hogy közvetlen összefüggés van e között az áldatlan és méltatlan helyzet, illetve Overdose lesántulása és a tulajdonos letartóztatása között, de hogy ezek az események nem függetlenek egymástól, az egészen biztos. Elképesztő, hogy nincs egy olyan szponzor Magyarországon, aki azt mondta volna például Overdose idomárjának, hogy te ne akarj Németországba menni, maradj itt, amíg szükség van rád.
Gondolom ez éppen annyira üzleti ráció kérdése, mint a nemzeti dicsőségé…
–ŰA lóverseny világában esetenként egy-egy lóval lehet sok pénzt keresni, de a nagyok nem elsősorban a konkrét nyereségre törekednek. Van ugyanis egy másik hozadéka is a lóversenynek: óriási ismertséget és szimpátiát hoz a tulajdonosnak. Aga Kán a világ egyik legkedveltebb embere, komoly eredményei miatt sok százmillió ember tapsol neki. Overdose ma talán a legnépszerűbb magyar az országban, mindenki ismeri, szereti, rosszat még nem hallottam róla. A mellette való kiállás szerintem üzletileg is megtérülő befektetés.
Itthonról a legtöbben – köztük a sportújságírók – nem látják, hogy mekkora jelentősége van a lóversenynek a világban. Senki nem vette a fáradságot, hogy „fellapozza” az internetet, hogy hol vannak a nagy versenyek, kik futnak azokon, milyen távon. Nem meglepő, hogy magáról Overdose-ról is elképesztő hülyeségeket írnak.
Ezt nevezem én mucsai mentalitásnak, amikor azt mondjuk, hogy nem érdekel bennünket a világ, mert mi jók vagyunk ezen a szemétdombon. Tudni kellene, hogy mi számít kiemelkedő eredménynek a világban, és ha van olyan sportoló, aki arra érdemes, annak minden támogatást meg kellene adni.
Zárulhat happy enddel Dózi története?
–ŰEnnek megvan az esélye, de most minden egy patán múlik – vagyis azon, hogy visszanyeri-e az egészségét. Ehhez biztosítani kell számára a nyugalmat és a biztonságot, és fontos szerepe van az idomárjának és a lovászának. Tudomásom szerint Mikóczy Zoltán nehéz helyzetében is mindent megtesz azért, hogy Overdose kiváló formában futhasson tavasszal.
2009. 11. 20. (XIII/47)
