hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ziccerhelyzetben a magyar labdarúgás
Kisteleki István, az MLSZ elnöke szerint már csak az igazi teljesítmények hiányoznak

2009. 05. 29.
Talán változik valami. Amikor Juhász Roland, a magyar válogatott hátvédje a máltaiak kapujába stukkolta a labdát, talán egy kis reménységgel, amikor Michel Platini és Joseph Blatter átvágta a telki edzőközpont megnyitóján a dísz­­szalagot, talán egy minőségi lépéssel lett több a magyar labdarúgás. Az elmúlt húsz év kudarcai után apró villanásokkal ad életjelet magáról a csipkerózsika-álomból ébredező honi futball, de a sportág jelenlegi első embere, Kisteleki István szerint az igazi teljesítményeket még csak ezután kell letenni az asztalra.

Három éve került a Magyar Labdarúgó Szövetség élére. Személyes összegzésre sort kerített már?

- Ami azt illeti, nagyon elfáradtam. Annak idején a választások is elég hektikus körülmények között zajlottak, az autómat savval öntötték le, sok vád is ért, szóval már a kezdet is elég nehéz volt. Támadások azóta is vannak, főként a médián keresztül, de el kell viselnem ezeket. Én vallásos ember vagyok, hiszek a teljesítményben, a munkában. Korábban azt hittem, a fociban dolgozóknak a futball a legfontosabb, de csalódtam. Itthon csak saját magukért dolgoznak az emberek, a saját sikerükért. Rájöttem arra, hogy nem a kommunizmus tette tönkre a magyar labdarúgást. Ebben az országban a futball mindig is különös szerepet töltött be, s emiatt igazán jól mutatja az ország jelenlegi helyzetét: itt minden negatívum megmutatkozik.

Sok kritikát hallani a jelenlegi MLSZ-ről is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!