hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarország, hokiország
A legjobbak között küzd a jégkorong-válogatott

2009. 05. 01.
„Magyarország hokiország akar lenni, az ehhez vezető útnak része, hogy a válogatott sokkal erősebb csapatokkal találkozik” – jelentette ki Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Nos, a mondat második fele már teljesült. Miután tavaly a válogatott kivívta magának a jogot az A csoportba kerülésre, a svájci világbajnokságon a sportág krémjével mérhették össze erejüket a fiúk.

Az első csoportmérkőzésen a 2002-es világbajnok szlovákok ellen nem sok – tulajdonképpen 13 másodperc – hiányzott a bravúrhoz: ennyivel a vége előtt kaptuk a negyedik találatot (3-4). A jó játék és az egygólos vereség jelzi, hogy a csapatnak van helye a legjobbak között. Pat Cortina szövetségi kapitány a mérkőzés után dicsérte játékosait, és kiemelte a szívinfarktusban elhunyt ifj. Ocskay Gábor hiányát – teljesítménye és személye is sokat lendített volna a válogatotton. Ladányi Balázs, a válogatott csatára pedig az Index blogjában azt nyilatkozta a meccsel kapcsolatban: „Néhány órával a lefújás után azt mondom, nem volt rossz nézni, hogy a szlovák csapat sztárjai nagy kupacban örültek a negyedik góljuknak, meg ahogy Bartecko három métert repült. Csak néztünk, hogy mi van. Ekkora öröm, hogy egy góllal leizzadnak minket? NHL-játékosok kicsi a rakást csináltak a jégen, mert egy góllal megverték a magyar válogatottat?”
A Kanada elleni mérkőzés ugyanakkor már előzetesen is inkább kuriózumnak, mint eséllyel megnyerhető találkozónak tűnt. „Szinte semmi esélyünk, de élvezni kell minden percet, amit itt tölthetünk. Nem kell félni” – nyilatkozta Cortina, a játékosokkal azonos hullámhosszon. A sportág „braziljai” 9-0-ás vereséget mértek Kangyal Balázsékra. A válogatott kapusa, Szuper Levente blogjában így emlékezik vissza a találkozóra: „Emberileg fantasztikus volt a vasárnap este. Amilyen hangulatot a magyar szurkolók teremtettek! Óriási élmény volt. (…) Sportolói szempontból viszont finoman fogalmazva is volt már jobb érzésem…” Beszédes adat, hogy Szuper 76 százalékos hatékonysággal védett, a mérkőzés felénél őt váltó Hetényi Zoltán pedig 88,5 százalékos hatékonysággal.
A vereség ellenére több száz gratuláció érkezett a találkozót követően Kanadából a magyar jégkorong-válogatott számára. „A levelek jelentős részét nem is kanadai magyarok küldték” – nyilatkozta a távirati irodának Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára. Hozzátette, nem csak gratulációkat kaptak: az egyik középiskola ösztöndíjakat ajánlott fel fiatal magyar hokisoknak.
A mérkőzés említésre méltó eseménye volt még – a szurkolók lelkes támogatása mellett, akik még a lefújás után egy órával is a csapatot éljenezték –, hogy Benk András kettős kulcscsonttörést szenvedett egy kemény ütközés során. „Kifejezetten nagy lendülettel érkezett, későn vettem észre, és sajnos lent volt a fejem. Ahogy elterültem, nem bírtam felemelni a karom, tudtam, hogy baj van. Upshall odajött, mondta, hogy sorry, nem így akarta. Ebben maradtunk, ez benne van a játékban, még ha szabálytalan is volt” – mondta el a sportnapilap tudósítójának a játékos, akit egy svájci specialista már meg is műtött Zürichben.
A két vereséget követően a fehéroroszokkal szemben játszott ki-ki mérkőzést a válogatott. A beloruszok szintén kikaptak Kanadától, viszont megverték Szlovákiát, így egy esetleges győzelem esetén a Cortina-legénység a középdöntőben találta volna magát. Sajnos a siker ezúttal is elmaradt: az utolsó harmadban az addig 1–1-es állást két gyors góllal 1–3-ra módosította az ellenfél.
Magyar szempontból ezzel a középdöntő elúszott, ám tragédia nem történt. A válogatottnak az alsóházban kell kivívnia az A csoportban maradást (az ellenfelek lapzártánkkor még nem ismertek). A négy csapat közül az utolsó kettő esik ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!