hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harc a pályán kívül
A Brawn GP nyerte a légterelőcsatát

2009. 04. 18.
A maláj és a kínai futam között is nagy zajt csap a Forma–1. Ezúttal nem a motoroktól, hanem a botrányoktól hangos a száguldó cirkusz.

A történet az idénynyitó melbourne-i nagydíjon kezdődött, ahol egy balesetet követően bejött a pályára a biztonsági autó. (Erre azért volt szükség, hogy mögötte szép sorban összegyűljenek a versenyzők, és így nyugodtabban lehessen eltakarítani a pályáról az összetört autókat.) Fontos szabály, hogy amíg a „safety car” a pályán van, nem szabad előzni. Kivételt jelenthet azonban, ha egy autó a „lassú menet” közben meghibásodik, lelassul, ilyenkor megelőzhető. A toyotás Jarno Trulli a tavalyi világbajnok, Lewis Hamilton előtt haladt, de véletlenül kisodródott a pályáról, így a brit elment mellette. Önmagában ezzel nincs is gond, de Hamilton – mint utólag kiderült, csapata utasítására – hibát színlelve belassult, lehúzódott, jelezve Trullinak, hogy elmehet mellette. Így is történt, nem sokkal később Trulli a harmadik, Hamilton a negyedik helyen haladt át a célvonalon. Úgy tűnt, a McLarennek bejött a trükk, Trullit szabálytalan előzés miatt megbüntették, Hamilton pedig megkapta a harmadik helyért járó pontokat.
Érdekes, hogy az eseményt a pályán lévő sok kamera közül egyik sem rögzítette, igaz, a biztonsági autó mögötti autózás általában teljesen eseménytelen. Az ügy ott vett újabb fordulatot, amikor a versenybírókhoz jutott egy, a lelátón ülő néző által készített felvétel, ahol látható volt az eset. Ezután visszahallgatták a csapat és a pilóta között történt rádióbeszélgetést is, ami végül egészen más megvilágításba helyezte a történteket. A McLaren-csapatot utólag kizárták, pontjaikat elvették, Trulli pedig visszakapta a harmadik helyért járó elismerést és a hat pontot.
Az eset nem kicsit volt kínos Hamilton számára, akiről már azt rebesgették a mértéktartó angol lapok is, hogy véget érhet Formula–1-es pályafutása. A brit versenyző és az azóta már elbocsátott Dave Ryan sportigazgató közvetlenül a verseny után még kifejezetten cáfolták, hogy Hamilton engedte el Trullit, sőt ők jelentették fel az olaszt, hogy az szabálytalanul előzött.
Ryan esetében fontos megemlíteni, hogy nem egy ifjú titánról van szó, harmincöt éve volt a McLaren-istállónál. Az ő elbocsátásával jogi értelemben a felelőssége is megszűnt, ugyanis magánemberként már nem lehet felelősségre vonni. Mindenesetre Hamilton bocsánatot kért a történtekért, élete legsötétebb időszakának nevezve az elmúlt napokat. A történetnek még nincs vége, az ügyben április végén dönt az illetékes bíróság.
Egy másik, a Forma–1-et alapjaiban érintő, a világbajnokság végkimenetelét is nagyban befolyásoló diffúzorügyben viszont már a héten döntést hozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
Nemcsak a nézőket lepte meg, hogy a 2008-ban középszerű, esetenként sereghajtó csapatok egyik pillanatról a másikra a mezőny élén találták magukat. Nekik talán nem esett nehezükre feldolgozni az új helyzetet, viszont a már tradicionálisan éllovasnak számító istállók szemszögéből katasztrofális a helyzet. (Két futam után a McLaren mindössze egy, a Ferrari pedig nulla ponttal büszkélkedhet – vagy inkább szégyenkezhet.) A Brawn GP 25 ponttal vezeti a mezőnyt, és pilótájuk, Jensen Button mindkét versenyen tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott. A Toyota Racing 16,5 ponttal a második. A siker oka természetesen nagyon összetett, de mindenképp nagy szerepet kap egy hátsó légterelő berendezés (diffúzor), ami a kocsi stabilitásáért, leszorító erejéért felelős. Köztudott, hogy a Formula–1-es autók sebessége eléri a repülőgépek felszállási sebességét, így ezek a versenyautók a különböző légterelők segítségével olyan erősen tapadnak az aszfalthoz, hogy akár fejjel lefelé is közlekedhetnének anélkül, hogy leesnének. A csapatokat szigorú szabályok kötik, hogy milyen méretű, formájú légterelőket használhatnak. A Ferrari, a Renault és a BMW is azon az állásponton van, hogy a Brawn, a Toyota és a Williams által használt diffúzorok nem felelnek meg az előírásoknak, így fel is jelentették őket a FIA-nál.
„A bizonyítékok áttekintése és az indoklások meghallgatása után a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a versenybírók helyesen jártak el, amikor a kérdéses autók szabályosságát megítélték” – jelentette be a FIA.
Ez azt jelenti, hogy a Brawn GP elsőszámú esélyese marad a világbajnoki címnek, miközben a többi csapat is gőzerővel neki fog állni a hasonló diffúzorok fejlesztésének. Ugyanakkor Niki Lauda egykori világbajnok véleménye szerint nem a diffúzor a Brawn GP egyetlen csodafegyvere, inkább arról van szó, hogy számos más innovatív újítással együtt ők végezték a legjobb munkát.
Rubens Barrichello Melbourne-ben hasonlóan nyilatkozott, miután a Brawn-csapat tagjaként második helyen futott be a célba. Mint mondta, a diffúzor már a futam elején összetört az autóján, ennek ellenére a jármű továbbra is erős maradt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!