hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az arabok már a spájzban vannak
Lenni dollármilliárdos, venni angol elitklub

2009. 01. 31.
Az angol bajnokság küzdelmei legalább annyira a tárgyalóasztaloknál, mint a pályán zajlanak. A Premier Liga tétje nemcsak a nemzetközi kuparészvételt jelentő helyezések elnyerése, hanem késhegyre menő piaci vetélkedés is – különösen válság idején. A klubok szorult helyzetéből most elsősorban arab befektetők igyekeznek hasznot húzni. Legújabb kiszemeltjeik két igazi nagyágyú: a Liverpool és a Chelsea.

Talán a Liverpool volt az a klub, amelyet a legérzékenyebben érintett a válság. Miközben a csapat az idei szezonban hosszú idő után ismét harcban van a bajnoki címért, vezetési szinten nincs minden rendben. Az amerikai George Gillett és Tom Hicks 220 millió fontért vették meg a Liverpoolt 2007 februárjában, és vállalták, hogy 215 millió fontért egy új stadion, a 60 ezres Stanley Park építésébe kezdenek. A mostani stadiontól, az Anfield Roadtól nem messze lévő létesítmény tervrajzai már készen álltak, amikor a gazdasági válság közbeszólt. A gond oka az volt, hogy az amerikai tulajdonosoknak, akik fele-fele arányban birtokolták a klubot, két hónapon belül kellene törlesztenie 350 millió fontos (112 milliárd forint) hitelt két olyan banknak, a Royal Bank of Scotlandnak és a Wa­chovia­nak, amelyeket alaposan megrendített a krízis. A bankoknak minden mozdítható pénzre szükségük van, így – bár féléves halasztást lehet kérni – egyáltalán nem garantált, hogy ezt a könnyítést megkapják a liverpooliak.
Elképzelhető, hogy a téli átigazolási időszakban több játékosától is megválik a klub, amely legutóbb Fernando Torrest és Ryan Babelt is hitelből vette meg. A két tulajdonosnak az egymással és a szurkolókkal való viszonya sem felhőtlen. Gillett régóta kereste a kiszállás lehetőségét, már tavaly felvette a kapcsolatot a Dubai International Capital nevű céggel, sőt márciusban meg is egyeztek részvényei 98 százalékának eladásáról, de végül Hicks megakadályozta az üzletet.
A szurkolók már kezdettől fogva tiltakoztak az amerikaiak szerepvállalása ellen, és szorgalmazták, hogy adják el a klubot az araboknak. Az is a nemtetszésüket váltotta ki, amikor a népszerű edző, Rafa Benítez helyére kerestek utódot. A spanyol mesterrel nem ideális a tulajdonosok viszonya, akik gyakorta beleszólnak a játékosvásárlási politikába. „Benítez akkor egy láncreakciót indított el, amelynek során a menedzser majdnem elvesztette az állását, valamint Hicks és Gillett végképp szembekerültek a klub szurkolóival. Az a vita nem a futballról szólt, sokkal inkább hatalmi kérdé­sekről. A drukkerek ugyanakkor hajlamosak mindent fekete-fehérben látni, szerintük az amerikaiak a rossz fiúk, Rafa Benítez pedig a hős. Szerintem azonban sokkal inkább szürke a kép – mondta Jamie Carragher, a Liverpoolt 1996 óta szolgáló veterán hátvéd. Mint állítja: – Eladtuk a klubot két könyörtelen üzletembernek, akik csupán pénzszerzési lehetőséget láttak a Liverpoolban. Hicks és Gillett nem jótékonyságból vették meg a Liverpoolt. Azért szerezték meg a klubot, mert a tervezett új stadion hatalmas profitot hozhatott volna nekik.”
Hicks mindent megtett, hogy társa, Gillett ne tudjon kiszállni. „Nemcsak én nem fogok megválni a tulajdonré­szemtől, hanem a hozzájárulásom nélkül ezt a partnerem sem teheti meg. Üzlettársam minden kiszállásra irányuló kísérletét meg fogom akadályozni” – mondta Hicks. Az utóbbi hetekben azonban a gazdasági válság és a súlyos adós­ságok miatt újra a Liverpool eladása került előtérbe. Tárgyalásokat kezdeményeztek a kuvaiti Al-Kharafi családdal. Nasszer Al-Kharafi becsült vagyona 9 milliárd font (mintegy 2800 milliárd forint), amivel a világ 48. leggazdagabb embere. A család elsősorban az építőiparban, a bankszektorban és a turizmusban érdekelt. Hivatalosan a Liverpool új stadionjának építéséhez kerestek partnert, de valójában a klub 600 millió fontos (190 milliárd forint) eladásáról tárgyaltak. Azonban a Fulhammel és a Manchester Cityvel ellentétben a Liverpool (egyelőre) nem kerül arab kézbe.
A gazdasági válság nem csak a Liverpoolt érintette érzékenyen. Becslések szerint Roman Abramovics, a Chelsea orosz tulajdonosa legalább 3 milliárd fontot bukott a válságon. A sajtóban felerősödtek a pletykák, miszerint Abramovics eladná a klubot, és tárgyalásokra utazott ez ügyben Szaúd-Arábiába és Dubaiba, amit a klub vezetői hevesen tagadnak. Az egyesületnél azonban létszámleépítést hajtottak végre. A játékosoknak – akik között vannak, akik 120 ezer fontos, azaz 28 millió forintos fizetést kapnak havonta – az eddigi 8 ingyenjegy helyett a jövőben csak 4-et engedélyeztek, és valószínű, hogy néhány játékost is lapátra tesznek. Abramovics 2003-ban vette meg a Chelsea-t 60 millió fontért, és azóta 500 millió fontot költött játékosvásárlásra. Eddig kétszer nyerték meg a bajnokságot, de az áhított Baj­nokok Ligája-győzelem sem Mou­rinhónak, sem utódának, az időközben szintén menesztett Avram Grantnak nem jött össze. Az idei szezonban is gondokkal küzdenek, bár versenyben vannak a bajnoki címért, de közel sem úgy teljesítenek Scolarival, mint az idény elején. A siker elmaradása esetén pedig lehet, hogy Abramovics­nak mégis fel kell vennie a telefont.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!