hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mikor egy álom teljesül
Kínában nem az erő, hanem az állóképesség számít majd

2008. 02. 27.
„A szembeszelet sokkal jobban szeretem, mint a hátszelet. Ha a szél szembe fúj, jobban megy a szörf” – tudtuk meg Detre Diána versenyszörföstől, akivel sajnos nem egy tengerparti kávézóban, hanem „csak” egy margitszigeti konditeremben beszélgettünk. Az olimpiára készülő szörfösök – Dia és Gádorfalvy Áron – tenger és jó idő híján edzőteremben, az evezősökkel együtt végzik az alapozó felkészülést. Diának mind a vitorlázás, mind az olimpia a vérében van, hiszen édesapja, Detre Szabolcs az 1980-as moszkvai olimpián szerzett bronzérmet ikertestvérével egy repülőhollandi fedélzetén. Eddig ez a legjobb helyezés, amit magyar vitorlások olimpián elértek.

Detre Diána idén januárban szerezte meg a jogosultságot a pekingi olimpián
való részvételre, amikor az aucklandi szörf-világbajnokságon ötvenharmadik
helyen végzett. A nyári játékokon huszonnyolc női szörfös állhat majd rajthoz,
minden országból egy. A helyek többsége már tavaly elkelt, a mostani vb-n hét
kvótát osztottak még ki, ebből hozott el egyet a magyar lány is, aki most minden
erejével az alapozó edzéseken dolgozik. „Nagyon fontos az alapozás, mivel a
szörf, bármily meglepő, de erőnléti sportág. Szép, szép, ahogy siklik a vízen,
de ehhez sokszor teljes erőből kell kanalazni a szelet a nyolc és fél
négyzetméteres vitorlával. A világbajnokságon is 5-6 hellyel eredményesebben
szerepelhettem volna, ha jobb a kondim” – mondja Dia, miközben egy
szobakerékpárt hajt. A biciklizés mellett a téli hónapokban az evezőpad segíti
leginkább Dia munkáját. Az alapozó edzések után tavasszal Franciaországba megy
edzőtáborba, ahol vitorlás felkészítését egy külföldi edző végzi majd. Diána
edzőtermi alapozását az evezősök trénere, Ficsor László felügyeli: „Az alapozás
során Dia most általános képzést kap, majd az egyes izomcsoportokra
összpontosítunk. Diánál vállat, hátat, kart egyaránt erősítenünk kell.”

A szörfösök erősítését nagyban befolyásolja, hogy milyen pályára kell
készülniük. Míg szelesebb vizeken az izomnövekedésre kell tenni a hangsúlyt,
hogy a sportoló meg tudja tartani a vitorlát, addig szélcsendesebb pályákon a
szálkás, vékonyabb izmok segítik a siklást. A kínai olimpiai helyszín kevéssé
szeles, ezért itt nem annyira az erő, mintsem az állóképesség dominál majd. Ez
Diának kedvez, mivel a Balatonon, egy köztudottan kevésbé szeles tavon
szocializálódott. Az olimpiai nevezéssel egy régi vágya teljesült. „Ez volt a
nagy álmom, édesapámtól az olimpiáról hallok, mióta az eszemet tudom. Ezekben a
napokban ő is újra és újra átéli velem a felkészülés izgalmas pillanatait.”

Dia munkáját apukája is segíti. Detre Szabolcs az aucklandi világbajnokságon
például itthonról telefonos segítséggel mozdította elő lánya pekingi
szereplését. „Ezen a versenyen megmondtam neki, hogy ne kockáztasson, mert
látszott, hogy biztonságosan is eléri az olimpiai szintet, és így is lett” –
avat be a kulisszatitkokba Detre Szabolcs, akivel budai otthonukban
beszélgettünk, miközben versenyfotókat nézegetve Dia teljesítményét értékeli. Az
olimpiai bronzérmes vitorlás büszke lányára, akinek szerinte minden esélye
adott, hogy jól szerepeljen Kínában. „Dia rendkívül szívósan készül az
olimpiára, szinte megható a fanatizmusa. Ha én ilyen kitartó lettem volna, három
olimpiai érmet is szereztem volna. Ritka az ilyen fanatikus lány” – büszkélkedik
az apa. Detre Szabolcs szerint az erőnléti edzések mellett most a legfontosabb a
technikai hibák orvoslása. „Mindenképpen követendő példa édesapám, és szeretnék
minél közelebb kerülni ahhoz az éremhez, ami neki már megvan” – mutat a
bronzérmet rejtő vitrin felé Diána.

A magyar bajnoki fordulókon kívül még három nagy verseny vár Diára az olimpia
előtt. Június elején Kínába utazik edzőtáborba, ahol három hétig ismerkedik majd
a versenyhelyszínnel, hogy aztán augusztusban a lehető legtöbbet hozza ki
magából az olimpián.

A szörf útja Hawaiitól pekingig

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!