hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Talmácsi harmadik lett Brnóban

2006. 08. 29.
A MotoGP mezőnye legutóbb a Cseh Köztársaság területén fekvő 5403 méter hosszúságú brnói pályán tette le névjegyét. A 125 kcm-es osztályban versenyző Talmácsi Gábor hazai versenyének tekinti ezt a nagydíjat, hiszen ide érkezik a legtöbb szimpatizánsa minden évben. Augusztus huszadika lévén, mit is kívánhatott volna a magyar ember, mint egy gyönyörű bravúrt Talmától és Tóth Imrétől.

A közel sem unalmas versenyen az olasz vb-éllovas Alvaro Bautista az utolsó
kanyarban előzte vissza a KTM finn fenegyerekét, Mika Kalliót, aki így a második
helyre szorult. Gábor szokásához híven az utolsó körökben kezdett el hajrázni,
melynek következtében a hazai versenyén induló Lukas Peseket a leintés előtti
utolsó kanyarban megelőzte. A kilencedik helyről induló magyar fenomén idén
először állhatott fel a dobogóra. Talmácsi feljött az összetettbeli nyolcadik
helyre, míg az Aprlilával versenyző Bautista jóformán meg is nyerte a
világbajnokságot. Tóth Imre végül a huszadik helyen futott be.

A 250 kcm-es géposztályban Jorge Lorenzo diadalmaskodott, míg a MotoGP
nagykategóriájában Loris Capirossi – azaz Capirex – és Ducatija vitték el a jól
megérdemelt pálmát. A következő nagydíjra szeptember 10-én a malajziai Sepangban
kerül sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!