hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Focisták az alkohol rabságában
Gyalázatosok Csarnoka

2005. 11. 29.
Istenadta tehetségek, akik az alkohol miatt mégsem futhatták be azt a pályát, amire hivatottak voltak. Hogy miért szoktak rá a mértéktelen ivásra – nem lehet tudni. Hiszen hatalmas elismerésnek örvendtek, jómódban éltek. Talán éppen a sztárságot nem tudták elviselni. 



George Best fénykorában Fotók: Reuters

George Best. Az Észak-Írországban született labdarúgó minden idők egyik legtechnikásabb játékosa volt. A Manchester Unitedban világhírre tett szert. Élete legsikeresebb éve 1968 volt, amikor 

a Vörös Ördögökkel elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (A Bajnokok Ligája elődje), ő maga pedig Aranylabdát kapott. 

A Manchestert 466 meccsen keresztül szolgálta, és 178 gólt szerzett. 1974-ben elhagyta sikerei színhelyét és különböző kis csapatokban szerepelt. Sajnálatos módon pályafutásának az alkohol vetett véget. Káros szenvedélye miatt még börtönben is ült: ittas vezetésért és egy rendőr bántalmazásáért három hónapot kapott. Az alkohol miatt 2002-ben májátültetést kellett végrehajtani rajta. Ezután sem tanult hibájából, felépülése után ismét alkoholizálni kezdett. Önpusztító életmódja miatt ez év október 1-jén kórházba került: orvosai veseelégtelenséget állapítottak meg nála. Miután állapota stabilizálódott, egy kis időre hazaengedték. November 18-án azonban életveszélyes állapotban szállították ismét kórházba a tüdejében talált fertőzés miatt. Négynapos mesterséges altatást hajtottak végre rajta. Állapota továbbra is kritikus, az orvosok szerint amennyiben nem következik be jelentős javulás, nem éli túl a betegséget.

George Best példája sajnos nem egyedi. Bár kiváló tehetségként indult, önfejűsége révén eltékozolta tudását Paul Gascoigne is, a 90-es évek angol válogatottjának kiváló irányítója. Karrierjének fénypontját az 1996-os hazai rendezés? Európa-bajnokság jelentette, ahol tündökölt. A 98-as világbajnokságról viszont lemaradt. Ezt nagy részben az italozásnak köszönhette. Innentől kezdve pályája lefelé ívelt, azonban önként bevonult egy arizonai magánklinikára, öthetes elvonókúrára. Egy lapinterjúban Gazza nyíltan vállalta alkoholizmusát, a benne lévő démonokról is beszélt, "akik az ivásra csábítják". Hogy az elvonókúra következtében sikerül-e végleg kiszabadulnia az alkohol fogságából a harminchat éves egykori klasszisnak – az még a jövő zenéje.



Paul Gascoigne 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!