hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Puskást csúnyán kicselezték
A mai napig nem érkezett meg a pénz

2005. 10. 25.
Két hónap eltelt a Real Madrid magyarországi jótékonysági fellépése óta, ám az előzetesen szerződésben is megfogalmazott támogatási csomag valami "véletlen" folytán még mindig nem érkezett meg a Puskás család bankszámlájára. 



Puskás Öcsi bácsi. Visszaéltek a nevével? Fotó: Reuters

A brit The Daily Telegraph munkatársa biztos forrásokból, többek közt Puskás Ferenc feleségétől megtudta, hogy az előre lekötött 22,5 millió forintból mindösszesen 2,5 millió jutott el két és fél hónap alatt a család számlájáig, a megálmodott Puskás-alapítványt pedig létre sem hozták. Hogy miért nem, arra az MLSZ közleményéből deríthetünk fényt: "A Magyar Labdarúgó Szövetség új alapítványt csak a vezetőség jóváhagyásával hozhat létre. Szeptemberben elkészült az alapító okirat, az ehhez tartozó jogi formaságokkal együtt. A kész dokumentumok elfogadását, az alapítvány indítását viszont csak az október 13-án megtartandó MLSZ-elnökségi ülés teheti véglegessé. Ezt követően azonnal az alapítvány számlájára kerül a 20 millió forint." Október 13-án azonban nem tartottak elnökségi ülést. 

"Van úgy, hogy azt kívánom, bárcsak soha ne lett volna ez a meccs – nyilatkozta Puskás felesége, Bözsi néni az angol újságírónak –, teljességgel belebetegedtem." Ugyanerről a megviseltségről Anikó, Öcsi bácsi lánya így beszélt: "A mérkőzés szervezői ellopták tőlünk a Puskás nevet, csak azért, hogy idecsábíthassák a Real Madridot. Ígéretet tettek a családnak, de mindenért cserébe csak az édesanyámat hagyták az idegesség és az aggodalom állapotában." Valóban megterhelő lehet egy idős házaspár számára, akik mindketten egészségi ápolásra szorulnak, hogy ilyen kavarodás alakult ki körülöttük. A meccs célja Puskás Ferencnek és feleségének a megsegítése volt, de az eddigiek ismeretében kijelenthető, hogy a történtek sokkal inkább destruktív hatást váltottak ki.

"Az égvilágon senki sem akarja elvenni a pénzt Öcsi bácsitól, de úgy vélem, ezt a felesége és a lánya nem látja be, mert csakis a pénz érdekli őket – nyilatkozta Erdős László a TrendSport Kft. képviseletében a Nemzeti Sportnak. – Puskás Ferenc felesége megkérdezte még a tárgyalások után: ugye, nem fogom kapzsinak tartani? De, most már annak tartom…" 

A "másik fél", azaz a segélyt nyújtók körébe tartozik a Real Madrid is, amely hajlandó volt eltekinteni néhány, jogosan járó bevételtől, hogy ezzel is – ahogy ők nevezik – Panchót támogassák. 

José Luis Lopez Serrano, a Real külföldi ügyeiért felelős igazgatója őszintén bevallja: a meccs óta nem tudakozódtak a magyar Puskás-alapítványról. "Ezt nem tudtam – válaszolja a Telegraphnak arra a kérdésre: tud-e arról, hogy az előre megtervezett összeg még mindig nem jutott el a Puskás családhoz. – Azt gondoltam, a megállapodás szerint végbement minden szükséges intézkedés. Ami az én álláspontomat illeti, nekünk kötelességünk, hogy ebben az esetben segítsünk, és felülvizsgáljuk, hogy minden ígéret, amit a Puskás családdal történt egyeztetéskor megbeszéltünk, beteljesült-e. Azt hittem, minden rendben lezajlott." 

A történetben ráadásul van még egy csavar. A TrendSport és az MLSZ hivatalos közleményében a következő állítás szerepel: "Fontos kiemelni azt a tényt, hogy Puskás Ferenc ellátása és ápolása a mai napig is kiemelten megoldott, Magyarország egyik legnevesebb klinikáján hotelszint? ellátásban részesül, mely a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, állami juttatásoknak, valamint támogatóknak köszönhetően jött létre. Puskás Ferenc mint a »Nemzet Sportolója« havi 500 ezer forintos járadékban részesül, melyet természetesen a felesége vesz kézhez, ennek ellenére hivatalos kórházi ápolásáért a család soha egy fillért ki nem fizetett." Ha mindez valóban fedi az igazságot, felmerül a kérdés, miért fordult az angol Bonhams aukciósházhoz a Puskás család azzal a céllal, hogy árverésre bocsássák Öcsi bácsinak az élete során felhalmozott sportereklyéit? A döntés megmásíthatatlannak tűnik, november 2-ára ki is tűzték az árverés időpontját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!