hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rekorder lesz a Milan szimbóluma
Paolo Maldini: 571 meccs piros-feketében

2005. 09. 27.
Így szól a mondás: a rekordok, azért vannak, hogy megdöntsék őket… Paolo Maldini, az AC Milan világklasszis hátvédje, ha pályára lép a Serie A vasárnapi fordulójában a Treviso ellen, akkor elmondhatja majd magáról, hogy nála senki sem játszott több meccset az olasz bajnokságban.



Paolo Maldini Fotó: Reuters

570, ez az a szám, amely eddig a megállást parancsolt az olasz futballal foglalkozó statisztikusok számára a számolásban. Dino Zoffnak, a "squadra azzurra" hajdani legendás kapusának köszönhetően ez a csúcs igen jelentős ideig érintetlen maradhatott. A hajdani hálóőrnek nem kevesebb, mint 32 (!) esztendő jutott az életéből profi futballra, ezért nem kis fegyvertény, hogy Maldininek "mindöszsze" húsz év is elegendő volt ahhoz, hogy elérje ugyanazt, mint Zoff. Ráadásul a nagy Paolo mindezt mezőnyjátékosként vitte véghez harminchét éves korára, ami a foci mai viszonyait tekintve nagyon nagy fegyvertény. 

A mai napig világklasszis teljesítményt nyújtó védőjátékosnak 7 bajnoki, 4 BL-, illetve BEK-, 4 Szuper Kupa-, 1 Olasz Kupa-, 4 Olasz Szuper Kupa-győzelem és 2 Világkupa-elsőség fűződik a nevéhez. Ennek a páratlan eredménysornak az értékét nagymértékben növeli az a tény, hogy mindezt egyetlen csapat, az AC Milan szolgálatában sikerült elérnie. Míg az évek során a milánói gárdával sikert sikerre halmozott, addig az igazán nagy válogatottbeli sikerek rendre elkerülték. Hiába játszott összesen nyolc világ-, illetve Európa-bajnokságon is, az aranyérmet egyszer sem akasztottak a nyakába. Kompenzációt jelentett számára, hogy a válogatottsági csúcs is – a stafétát itt Dino Zofftól vette át – immáron az ő nevéhez fűződik. Mivel a nemzeti tizenegytől önszántából búcsút vett, ezért 126 mérkőzéses rekordja már véglegesnek tekinthető. "Egyedül egy dolgot sajnálok: hogy mindent megnyert a Milannal, de a válogatottal semmit sem sikerült, ez rendkívül sajnálatos egy ilyen nagy bajnok esetében" – mondta róla a nagy előd, Zoff, akinek csak egyetlen rekordját nem kellett soha féltenie Maldinitől, mégpedig az 1142 perces kapott gól nélküli sorozatát.

Hogy mi lehet Maldini sikeres pályafutásának titka? Erről Zoff a következőket mondta: "Néhány szabály megváltozott, és már sokkal több meccset kell egy szezonban játszani, de a futball mindig is ugyanaz marad. Nem lehetséges ilyen hosszú időn keresztül magas szinten játszani, ha az embernek nincsen erős személyisége. Nagyon sok játékosnak fárasztó lehet, de nekem mindez természetes volt, és még ösztönzőleg is hatott rám. Szerintem Paolo pedig ugyanolyan, mint én voltam." 

Hogy mi lehet Maldini következő célkitűzése? Az olasz bajnoki rekord megdöntése, a liga története során eddig csak három játékos akadt – Giovanni Ferrari, Giuseppe Furino és Ciro Ferrara –, akik nyolcszoros bajnokként vonultak vissza. Ha Paolón és a Milanon múlik, akkor ez a csúcs rövid időn belül Maldini nevéhez fűződik majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!