hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Decemberi díjeső

2003. 12. 22.
Minden év decemberében a világ legjobb labdarúgóinak díjazása az egyik legjelentősebb sportesemény. Két európai szaklap, az angol World Soccer és a francia Onze Mondial olvasóinak szavazatai alapján kiosztott trófeák mellett a szakmai szempontból legnagyobb elismerésnek örvendő díj a szövetségi kapitányok által megszavazott FIFA Év játékosa-díj és a szintén nagy tekintély? folyóirat, a France Football Aranylabdája, melyet a lap tudósítóinak szavazatai alapján december 23-án adnak majd át.



Zidane harmadszor lett a világ legjobb focistája Fotók: Reuters

Az idei szezonban is a World Soccer magazin kezdte a sort. A lap 22. voksolásán Pavel Nedved, a Juventus cseh középpályása lett a győztes.

A szavazatok több mint egyharmadát megszerző Nedved, Ruud van Nistelrooyt, a Manchester United holland csatárát és Rault, a Real Madrid spanyol támadóját megelőzve végzett az élen. A korábban a Sparta Prahánál és a Laziónál is megforduló Nedved 2001 óta a Juventus alkalmazottja, és azóta két bajnoki címet is nyert az egyesülettel. Óriási szerepe volt abban, hogy a torinói gárda
tavasszal a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt. A manchesteri fináléban eltiltása miatt nem szerepelhetett, de a Real Madrid elleni elődöntőben nyújtott fenomenális teljesítményéről a mai napig beszélnek a szurkolók. 

A Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics, 40 millió eurót is fizetne a Juvénak, ha elengedné a cseh játékost. A Juve vezetői azonban hallani sem akarnak arról, hogy a szőke klasszis elhagyja a fekete-fehéreket. 

A cseh válogatottban is húzóember, hetvennégy válogatottsága során tizenhét gólt szerzett a nemzeti csapatban, amely neki is köszönhetően másfél éve nem talált legyőzőre.

Thierry Henry személyében francia játékost választottak meg a francia szaklap, az Onze Mondial olvasói a 2003-as év legjobb labdarúgójának. Az Arsenal gólgyárosa mögött honfitársa, a Real Madridban játszó Zinedine Zidane, valamint annak angol klubtársa, David Beckham léphetett fel a képzeletbeli dobogóra. A fiatal játékost folyamatosan hívja a Real Madrid, de ő az Arsenallal akar Bajnokok Ligája-győztes lenni. Természetesen az ágyúsok is ragaszkodnak hozzá, és így az a vágya is teljesülhet, hogy a klub 2006-ban elkészülő új, Ashburton Grove-i stadionjában játszhasson. "Nagyon szép jövője van ennek a klubnak, és részese akarok lenni, mert boldog vagyok itt" – mondta Henry, aki remek szezont tudhat maga mögött. 

Hétfőn este, a FIFA-díj átadásakor pedig Zidane örülhetett, miután a kapitányok – immáron harmadszor – őt ítélték a legjobbnak Henry és a másik Real-klasszis, a brazil Ronaldo ellenében. Zidane a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján egész eddigi karrierjének tulajdonítja az elismerést. Kijelentette, hogy jobb formában van, mint az elmúlt években, de közelebb van pályafutása alkonyához, mint az elejéhez.

Hátra van még az Aranylabda átadása. A hivatalos végeredményt csak december 23-án hirdetik ki, de ha a La Gazzetta dello Sport értesülései pontosak, akkor a patinás díjat idén Nedved veheti át, megelőzve Henryt és az AC Milan veterán védőjét, Paolo Maldinit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!