A csapat még november 11-én tartotta születésnapi partiját,
azonban az orvosok csak most hozták nyilvánosságra a másnapi tömeges
megbetegedéseket. A vizsgálatok kimutatták, hogy a fertőzést a szalmonellavírus
okozza, amely valószínűleg ebben a süteménykülönlegességben volt. A
betegeket ezután átszállították Madridba, ahol további ápolásban részesítik
őket. Érdekesség, hogy Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója
és Ramón Martinez, a Valladolid futballklubjának igazgatója is kórházba
került. A fertőzöttek között rajtuk kívül több újságíró,
sportigazgató és sportoló is található. Azt egyelőre nem tudni,
fontolgat-e jogi lépéseket a klub az étterem ellen. (Sportforum.hu)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »