hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Schumacher hengerelt
Forma–1 Olasz Nagydíj, Monza

2003. 09. 22.
A Francia Nagydíj óta először Michael Schumacher ismét dobogóra állhatott, ezúttal a Ferrari hazai pályáján, Monzában, az Olasz Nagydíjon. A címvédő világbajnoknak hat futam óta nem sikerült elhoznia a győztes trófeát, de ezúttal hazai rajongók előtt győzött, ráadásul a Ferrari ötvenedik győzelmét szerezte meg a német pilóta. A világbajnok két legnagyobb ellenfele, Juan-Pablo Montoya a második, Kimi Räikkönen pedig a negyedik helyen végzett. "Azt hiszem ez pályafutásom legszebb napja. Régóta nem nyertem. A nyári szünet alatt nagyon hajtottunk, s mindenki száz százaléknál többet nyújtott. A csapatban mindenkinek szeretnék egy nagy köszönömöt mondani, a mérnököktől kezdve a szerelőkön át, még a takarító néninek is, akik olyan motiváltan és keményen dolgoztak. Nagyon sokat dolgoztunk a startoláson, és az enyém jól sikerült, de az első sikánnál hibáztam, és így Juan az élre tört. Nagyon jót harcoltunk, kemény, de mégis korrekt küzdelem volt" – nyilatkozta a győztes ferraris.



A Ferrari hívei ünneplik Schumachert és a csapatot. Hosszú idő után előkerült a zászló Fotó: DPPI

Schumacher rajt-cél győzelmet aratott a világbajnokság szempontjából igen fontos versenyen, csatát nyert Montoyával szemben, aki a futam után és két nagydíjjal a szezon vége előtt három ponttal van lemaradva Schumachertől. A Williams-csapat viszont meg tudta őrizni vezető helyét a konstruktőrök között, így a Ferrarinak van még teendője a szezon végéig.

Schumacher nagy segítségére volt brazíliai csapattársa, hiszen Barrichello azzal, hogy maga mögött tartotta a szintén világbajnoki címre törő Kimi Räikkönent, és megszerezte az utolsó dobogós helyezést, értékes pontoktól fosztotta meg a finn mclarenest. Így bár továbbra is harcban áll a 2003-as világbajnoki címért folyó küzdelemben, a finn pilóta hét pontnyira szakadt el az élen állótól az egyéni ponttáblán. 

Az Olasz Nagydíjon két tesztpilóta is lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa tehetségét. A Jordan istállónál indult Baumgartner Zsolt, aki szép, kiegyensúlyozott versenyzéssel végül a tizenegyedik helyre hozta be a sárga betonszaggatót. A másik "új arc" a Williams istállóban tűnt fel, nem más, mint Marc Gene, a grove-i istálló tesztpilótája, aki a versenyre való teszteléskor megsérült Ralf Schumacher helyett "ugrott be", és nagyon szép eredménnyel máris négy pontot hozott magának és csapatának. Lehet, hogy pont az ő ötödik helyezésével és négy pontjával sikerült a német–angol csapatnak megtartania első helyét a konstruktőrök között.

A kanadai Jacques Villeneuve meglepetéseredményt ért el azzal, hogy a hatodik helyen tudott befutni BAR-Hondájával, ezzel első pontjait szerezte az idei évben. Az utolsó két pontszerző helyen a jaguaros Mark Webber és a Renault-val versenyző, s a Magyar Nagydíjat az első helyen záró Fernando Alonso ért célba. Alonso eredménye nem lekicsinylendő azok után, hogy az utolsó helyről rajtolt el, és a rajtnál kisebb balesetet szenvedett el. A spanyol tehetség a rajt során nekirohant Jos Verstappen Minardijának, amikor megpróbálta kikerülni a beragadt Justin Wilson Jaguarját. Az Olasz Nagydíjon sem dőlt még el a világbajnoki címek sorsa, így ismét kiélezett küzdelem várható majd az utolsó előtti és már nem európai futamon, a két hét múlva megrendezésre kerülő USA Nagydíjon (szeptember 28.), az indianapolisi pályán. 

(Forrás: Amber PR)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!