hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem tűri a liga támadását a Fradi
Szieben harcról beszél

2003. 08. 04.
Az FTC Labdarúgó és Sport Rt. az MLSZ elnökségéhez fordult azzal a kéréssel, hogy a liga elnökségének törvénysértő határozatát semmisítse meg, és a hivatásos bajnokság törvényes rendjét állítsa vissza. Az FTC Rt. ellenkező esetben jogi útra tereli az ügyet. 

A Magyar Labdarúgó liga elnökségének múlt hétfői rendkívüli ülésén hozott döntését, mellyel az Ferencváros–DVSC mérkőzés kapcsán korábban hozott fegyelmi határozatot, illetve a fellebbviteli bizottság jogerős döntését megsemmisítette.

A liga elnökségének az a meglátása, hogy a fellebbviteli határozat ellentétes a fegyelmi szabályzattal, miszerint "a fegyelmi büntetést a büntetés céljának szem előtt tartásával, a fegyelmi szabályzatban meghatározott keretek között kell kiszabni úgy, hogy az igazodjék a fegyelmi vétség súlyához és az elkövető vétkességének fokához, továbbá az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez". 

A fegyelmi bizottság múlt pénteken új döntést hozott: az Rt.-t 40 millió forintra megbünteti, a cég által működtetett csapatot három soron következő hazai meccsének zárt kapuk mögötti lejátszására kötelezi, a Fradi pályaválasztói jogát pedig december 14-ig felfüggeszti. Az Rt. vezérigazgatóját, Szeiler Józsefet egymillió forint pénzbüntetéssel sújtotta, és szeptember 25-ig mindennem? sportvezetői tevékenységtől eltiltotta. 

Az FTC közleményében megállapította, hogy a Magyar Labdarúgó liga elnökségének azon határozata, amelyben megsemmisítette az MLL fellebbviteli bizottságának másodfokú határozatát, sporttörvénybe ütközik, és ezért semmis. A sporttörvény szerint a másodfokú fegyelmi határozat felülvizsgálatára kizárólag a szakszövetség elnöksége jogosult.

A liga elnöksége által megsemmisített másodfokú határozat három mérkőzés nézők nélküli megrendezését rendelte el, az Rt.-re ötmillió forint pénzbüntetést rótt ki, míg Szeiler büntetését egymillió forintban határozta meg. 

Az Rt. nyilatkozatát Szieben László, az MLL igazgatója több helyen is, fölösleges, a közös üzletet rontó kommunikációs hadüzenetnek minősítette. Kijelentette: a Fradinak természetesen joga van e lépést megtenni, de nem látja értelmét a harcnak. A Ferencvárosnál Szieben ezen nyilatkozatát, megdöbbentőnek tartják, szerintük a klub nem harcol, hanem hetek óta mást sem tesz, mint védekezik a liga jogszerűtlen, durva támadásai ellen. Tény, hogy a liga az elmúlt időszakban a zöld-fehér játékosok fegyelmi és átigazolási ügyeiben is bírálható döntéseket hozott.

Szieben László egyébként a május 30-ai botrány után az FTC klubházában tartózkodott, és tanúk előtt többször is leszögezte: "nem az a megoldás, hogy súlyos büntetéseket rovunk ki a Ferencvárosra". 

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége érdemben tárgyalja majd a Ferencváros beadványát. A következő testületi ülés szeptember 5-én lenne esedékes, de a szövetség elnöke, dr. Bozóky Imre, az ügy fontossága miatt rendkívüli ülést is összehívhat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!