hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sípszó

2002. 12. 16.
 Újra nekivág a sivatagnak Palik László A Hungaroring Rt. elnök-vezérigazgatója, illetve társa, Darázsi Gábor egy 170 lóerős Toyota Land Cruiser terepjáróval vág neki a január elsején kezdődő 25. Dakar-ralinak. Palik már idén januárban is indult a versenyen, akkor azonban műszaki hiba miatt a kilencedik szakaszon fel kellett adnia a viadalt. Mint a páros hangsúlyozta: óriási sikerként könyvelnék el, ha célba tudnának jutni. Palik és Darázsi saját kategóriájukban ötödikek lettek a szeptember végén – október elején rendezett Egyiptom-ralin, ami kiváló főpróbának számított. 

Büntetik a Barcát



A Spanyol Labdarúgó-szövetség két mérkőzésre betiltotta a Barcelona stadionját, a Nou Campot, továbbá 4000 euróra büntette a klubot, mert a november 23-ai, Real Madrid elleni rangadón a hazai szurkolók a legkülönfélébb tárgyakkal – palackokkal, gyümölcsökkel, mobiltelefonokkal, golflabdákkal, teli whiskysüveggel, sőt egy levágott disznófejjel – próbálták eltalálni egykori kedvencüket, a két éve már Real-sztárnak számító Luis Figót. A szövetség Joan Gaspart, a Barcelona elnöke ellen is vizsgálatot folytat a rangadót követő nyilatkozatáért, amelyben azzal vádolta Figót, hogy szándékosan provokálta a nézőket. A katalán klub fellebbezhet a döntés ellen.


Drogot találtak Maradona orvosánál



Két kiló kokaint talált a rendőrség Diego Maradona korábbi orvosánál, Maurício Vergaránál egy kolumbiai repülőtéren, miközben Argentínába szeretett volna utazni. A speciálisan sportolókkal foglalkozó doktort azonnal letartóztatták. Vergara 2000-ig volt az egykori világklasszis labdarúgó, Maradona orvosa, és pár hete bejelentette, hogy a jövőben ő kezeli majd a Real Madrid brazil világbajnokát, Ronaldót is, azonban a BL-címvédő egyesület ezt azonnal cáfolta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!